– Edzőként első nagy feladatára készül. Izgul?
– Mindenképpen, ami független attól, hogy kiváló csapatnak lettem az edzője. Ez így normális, hiszen egy minimális feszültségi szintnek mindig kell lennie a meccsek előtt – s nem csak az első esetében.
– Gondolkozott azon, hogy ha tavaly nyáron összejön az újpesti lehetőség, egész másként alakul a pályafutása?
– Ez a kérdés tavaly egy-két hónapig volt aktuális, utána viszont le is zártam magamban, és az elmúlt év júliusa óta fel sem vetődött.
– Korán jön az első megméretés, vagy annyira egyértelműek az erőviszonyok, hogy felesleges elmélkedni róluk?
– Mivel a hat résztvevőből négy csapat megy tovább, nincs olyan, hogy korán. A célként kitűzött továbbjutás eléréséhez jó úton járunk.
– A továbbjutáson túl mit vár el?
– Más elvárás egyelőre nincs. Ismeri mindenki a körülményeket, az a csapat, amelyik az első selejtezőkörben már játszik, mindig idény eleji összeállításban száll vízbe. Ráadásul nálunk ez hatványozottan igaz, hiszen három játékos még nem is edzett velünk.
– De azért csak számít, hányadik helyen végeznek, nem?
– Egyértelmű. Ha reálisan nézzük az esélyeket, a Posillipo és mi pályázhatunk a csoportelsőségre. A Kotor meggyengült az elmúlt évekhez képest, a Montpellier ugyan erősödött, de azért francia csapatról van szó… Igazából a Panathinaikosz a sötét ló. Annyira nem ismerem az athéniakat, ám azt tudom, hogy náluk játszik a korábbi horvát válogatott Komadina, illetve két-három görög válogatott.
A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.
1. SELEJTEZŐKÖR, B-CSOPORT, KOTOR | |
Csütörtök: | 17.00: Szeged–Posillipo (olasz) |
Péntek: | 12.00: Szeged–Harkiv (ukrán). 19.00: Szeged–Panathinaikosz (görög) |
Szombat: | 17.00: Szeged–Montpellier (francia, Jászberényi Gábor, Kállay Márk) |
Vasárnap: | 11.30: Szeged–Kotor (montenegrói) |
A csoportból az első négy helyezett jut tovább. |