Universiade: meglepő vereséggel kezdtek vízilabdázóink Japán ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.11. 13:27
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott meglepő, 13–10-es vereséget szenvedett Japán csapatától az egyetemisták és főiskolások világjátékán (Universiade), a kínai Sencsenben.
A hivatalos megnyitó ugyan pénteken lesz majd, de a vízilabdázók már csütörtökön vízbe szálltak. A 103 fős magyar küldöttségből éppen a pólós csapat az egyik, amelytől a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) vezetői jó eredményt várnak, ezért is váratlan Székely Bulcsú együttesének a gyengébbnek tartott ázsiai csapattal szembeni kudarca. A viadal honlapja szerint a csapatból mindössze hárman voltak eredményesek a csütörtöki meccsen. Hiába talált be Bátori Bence ötször, Török Béla pedig négyszer az ellenfél kapujába, a győzelemre nem volt esélyük a két negyed után már ötgólos hátrányba került magyaroknak. Az együttes, amely megegyezik az U20-as válogatottal, legközelebb az olaszokkal játszik hétfőn a háromcsapatos D-csoport záró mérkőzésén. Az Universiade augusztus 23-ig tart, s 24 sportágban összesen több mint 7000 versenyző vesz részt rajta.
Legfrissebb hírek

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
5 perce

Opavszky Réka Eb-ezüstérmes C–1 500 méteren

Kajak-kenu
11 perce

Alakulóban van a Falco kosárcsapatának kerete

Kosárlabda
18 perce

Tudatosan készült a visszavonulásra Vojtkó Mátyás

Jégkorong
44 perce

Curacao az utolsó pillanatban egyenlített Kanada ellen az Arany-kupában

Minden más foci
1 órája

Gera Dániel: Aki nem tud ellazulni, megfeszülni sem tud

Labdarúgó NB I
1 órája

Továbbra is pont nélkül Ádám Martin volt csapata a klub-vb-n

Klub-vb
2 órája

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik