Férfi vízilabda: elhunyt Körtvélyessy Péter, a Szeged Beton elnöke

2011.07.10. 12:46
Címkék
Vasárnap hajnalban, rövid, súlyos betegség után, életének 61. évében elhunyt Körtvélyessy Péter, a Szeged Beton vízilabdacsapatának elnöke.

Az alföldi klubot hét éve irányító sportvezető és főszponzorként támogató sportvezető munkásságához köthető a legsikeresebb időszaka a szegedi vízilabdának. A csapat rendszeres résztvevője a nemzetközi kupáknak, 2009-ben LEN-kupát nyert, majd az előző szezonban története során először az Euroliga főtáblájára jutott.

„Hatalmas űrt hagyott maga mögött Péter, az egész csapatot mélyen megrázta halála. Klubunk jövője azonban nincs veszélyben, mivel az elnök úr úgy hagyott itt bennünket, hogy a következő éves költségvetésünk és a szerződések minden pontja tisztázott. Érte is játszunk a következő szezonban” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Juhász György, a szegedi klub szakosztályvezetője.

Legfrissebb hírek

Sallai összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek, de a Galatasaray így is kiharcolta a győzelmet – videó

Légiósok
2 perce

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
30 perce

Luis Enrique szerződést hosszabbított a PSG-nél

Francia labdarúgás
33 perce

Vinícius az üres kapuba sem talált be – Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
35 perce

A Veszprém és az Aramis is kiütötte ellenfelét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
39 perce

Alulmaradt a kazahokkal szemben, nem jutott be a nyolc közé a magyar válogatott a socca-vb-n

Magyar válogatott
56 perce

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
1 órája

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
1 órája