A Kemény-csapat legyőzte a szerbeket

MTI MTIMTI MTI
2011.07.12. 18:08
null
Steinmetz Ádám (jobbra) két gólt szerzett (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
A hétvégén rajtoló kínai vizes vb előtt, férfi vízilabda-válogatottak szingapúri előkészületi találkozóján a magyar csapat egy góllal legyőzte Szerbia legjobbjait.

A nem hivatalos, barátságosnak számító mérkőzés nagyon is éles csatát, és sok kiállítást hozott – nyilván már a presztízs miatt is –, amelyben Kemény Dénes szövetségi kapitány olimpiai bajnoki címet védő együttese az átállás nehézségeivel együtt is jobbnak bizonyult a Sanghajban világbajnokként vízbe szálló délszláv alakulatnál.

A szakvezető a nemzeti csapat honlapjának, vlv.hu oldalnak nyilatkozva azt mondta:

„Sok gólt kaptunk, de fel kell mentsem a játékosainkat, mert tegnap érkeztünk ide, hat óra időeltolódás van, nagyon meleg a víz és a harcos játékstílus miatt rengeteg kiállítás volt a meccsen. Meg kell köszönnöm a lelátót teljesen megtöltő, Szingapúrban élő magyar szurkolók szeretetét!"

A magyar válogatott szerdán a szintén vb-résztvevő Ausztráliával találkozik. Biros Péterék Sanghajban az A betűjelű négyesben magyar idő szerint hétfő hajnali 3:30 órakor Montenegró válogatottja ellen kezdik meg vb-szereplésüket, szerdán 13:40 órától a kazahokkal folytatják, majd a csoportmérkőzéseket záró találkozón, pénteken 11 órától a spanyolokkal csapnak össze.

FELKÉSZÜLÉS
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 12–11 (3–3, 4–3, 3–4, 2–1)
Szingapúr. V: Flahive (ausztrál), Peris (horvát)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Varga Dénes 1, Biros 2, Varga Dániel, Hárai 2, Kiss G. 1, Madaras 1 Cs: Szécsi (kapus), Hosnyánszky 1, Szivós 1, Steinmetz Á. 2, Varga II Zs. 1, Gór-Nagy. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
A szerb válogatott gólszerzői: Prlainovics 3, F. Filipovics, Udovicsics 2-2, Avramovics, Gocics, D. Pijetlovics, Nikics
Gól – emberelőnyből: 10/7, ill. 11/6
MESTERMÉRLEG
Kemény Dénes: – Túl sok gólt kaptunk, de az előző napi repülőutat követően még folyamatban van az átállás, és ezt mindenképpen meg kell köszönnöm, hogy a teljes lelátót megtöltötték a magyar szurkolók.
A KÍNAI CSÚCSTALÁLKOZÓT MEGELŐZŐ EDDIGI SZINGAPÚRI MECCSEKEN
Szerbia–Horvátország 9–9
Szerbia–Horvátország 8–7
Németország–Spanyolország 10–9
Spanyolország–Ausztrália 10–7
Ausztrália–Horvátország 8–5

 

Legfrissebb hírek

Magyar Nagydíj: 40 év legenda a Hungaroringen

F1
6 perce

Műtét nem lesz, de Saliba hosszú ideig nem játszhat

Angol labdarúgás
24 perce

Evezés: három magyar egység indul az U23-as vb-n

Utánpótlássport
27 perce

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
42 perce

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
58 perce

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Foci vb 2026
1 órája

Maronka Zsombor New Yorkban kosarazik tovább

Kosárlabda
1 órája