Akkor tehát maradt a rossz és a még rosszabb verzió.
Az persze senkit sem ért meglepetésként, hogy a súlyos pénzhiánnyal küszködő újpesti szakosztály jelenlegi keretével gyakorlatilag végigszenvedi az idényt, azt azonban kevesen gondolták volna, hogy ennél is lehet lejjebb. Márpedig nem csupán lehet, hanem minden bizonnyal lesz is. A szövetség szerdai döntése értelmében 13 helyett a következő szezonban csak 12 csapat szerepelhet az ob I-ben, és mivel az utolsó helyen szerénykedő lila-fehérek 27 meccs alatt csupán négy pontot kapartak össze, semmilyen jel sem utal arra, hogy a finisben előrelépnének. A múltban sikert sikerre halmozó patinás csapat menthetetlenül sodródik a másodosztály felé, és ha a szimpatizánsok azt hiszik, ennél rosszabb már nem jöhet, jobb ha el se olvassák, mit gondol Őze István klubelnök a jövőről.
„Számítottunk rá, hogy gyenge idényünk lesz, hiszen az előzmények mindenki előtt ismertek – fogalmazott Őze. – Biztosan megvan az oka annak, miért döntött így a szövetség, de annyi a bizonytalanság, hogy egyelőre nem tudjuk, mi lesz a jövőben. Lehet, hogy a másodosztályban játszunk, de az is előfordulhat, hogy sehol. Olyan drága az uszoda, olyan nehéz finanszírozni a szakosztályt, hogy igazából bármi megtörténhet. Ilyen árak mellett nemcsak az újpesti vízilabda, hanem a jégkorong is megszűnhet."
A TELJES CIKKET KERESSÉK A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!