Steinmetz Ádám nem fogja felhívni Kemény Dénest

Vágólapra másolva!
2011.01.07. 19:04
null
Steinmetz Ádám felépült sérüléséből, egyelőre bírja a terhelést a klubjában (Fotó: Mirkó István, NS-archív)
Címkék
Kemény Dénes kedden nevezte meg azokat a pólósokat, akikre számít az év első válogatott edzésén. A listán nem szerepel Steinmetz Ádám, aki tavaly májusban mondta le a válogatottságot sérülése miatt.

– „Steinmetz Ádámról nem tudok semmit, mióta közölte, hogy sérülése miatt nem tud a válogatottban játszani, nem beszéltem vele" – nyilatkozta Kemény Dénes szerdai számunkban önnel kapcsolatban.
– Ezt meg tudom erősíteni, így történt. Amikor az elmúlt szezon vége felé beszéltünk, mondtam neki, hogy a vállam szinte teljesen használhatatlan, meg kell műttetnem, mert leszakadt benne a porc. Ez elég sokáig elhúzódott, tovább, mint számítottam rá, gyakorlatilag novemberre épültem fel.

– Milyen hatással lehet ez a továbbiakban a válogatottbeli szereplésére?
– Fogalmam sincs. Nem fogom felhívni a kapitányt, hogy Dénes, szeretnék válogatott lenni. Hál' Istennek jó állapotban vagyok, bírom a sorozatterhelést. Sokan kérdezik, szakmabeliek és barátok is, hogy mi lesz a válogatottal. Az egészségemtől függ, meg attól is, számít-e rám a kapitány.

– Jelen állapotában vállalná a szereplést?
– Ha most lenne a világbajnokság, természetesen igen. Felépültem a vállsérülésből, és gyorsan lekopogom, jól vagyok. Ha bírom az Adria-ligában meg az Euroligában a tempót, a válogatottban is bírnám. A kérdés az, hogy a folytatásban is hasonlóan jó állapotban leszek-e. Volt egy nagy nyakműtétem, amely után folyamatosan azzal a tudattal kell játszanom, hogy minden mérkőzés ajándék.

– Nem tart attól, hogy a válogatottság lemondásával elvágta magát?
– Miért vágtam volna el magam? Ha egy játékos sérült, és fájdalmai vannak, nem várható el, hogy játsszon. Talán túl is feszítettem a húrt, addig a pillanatig húztam, amíg lehetett. Ez mással is előfordult már, meg kell érteni: én sem vagyok már mai gyerek. Tizennégy éves korom óta játszom a legjobbak között, sajnos ez benne van a pakliban.

– Akkor lehet még a nemzeti csapat tagja?
– Ismerve Dénest, ha ő úgy gondolja, szakmailag beleférek az elképzeléseibe, hozzá tudom segíteni a magyar válogatottat a jövőbeni jó eredmények eléréséhez, számítani fog rám.

– A jó formában lévő Steinmetz Ádámnak helye van a válogatottban?
– Szerintem igen. Legalább három center kell a válogatottba, s úgy vélem, pillanatnyilag egyike vagyok a három legjobb magyar centernek. Persze ezt nem tőlem kell kérdezni, nyilvánvaló, hogy az ember elfogult saját magával. De szándékosan nem mondtam kettőt, háromra van szükség, hogy közülük a legjobb formát nyújtók utazzanak. Sőt volt, amikor négy is szerepelt a keretben. Ha egészséges vagyok, a keretben lenne helyem, de nem én határozok.

Legfrissebb hírek

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 perce

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
40 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
40 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik