Férfi vízilabda Euroliga: csoportelsőként továbbjutó a Honvéd

Vágólapra másolva!
2009.10.25. 11:39
Címkék
Két győzelem után a harmadik fellépésén, vasárnap az orosz Szpartak Volgográddal döntetlent játszott a Honvéd Athénban a férfi vízilabda Euroliga 2. selejtezőkörében, így csoportelsőként iratkozott fel a kontinentális élsorozat 16 csapatos főtáblájára.

Novák Ferenc szakosztály-igazgató helyszíni beszámolója szerint nagy küzdelem folyt a vízben, s az első két negyedben az oroszok három góllal elhúztak. A fordulást követően viszont az ob I legutóbbi bronzérmese felzárkózott, egyenlített, s végül megőrizte athéni veretlenségét.

Vad Lajos legénységéből hatan osztoztak a hét találaton, az egyetlen duplázó Szivós Márton volt.

A Honvéd pénteken 6–5-re verte meg a vendéglátó görög Vuliagmenit, szombaton pedig 8–6-ra az újvidéki Vojvodinát.

Az Euroliga főtáblájának sorsolását november végén tartják; ekkor négy négyes csoportba osztják a csapatokat, köztük a szériába csak ekkor bekapcsolódó, eddig kiemelt Vasast, továbbá az egri EL-csoportselejtező vasárnapi eredményeitől függetlenül a továbbjutást már kiharcoló hevesi együttest is.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR
H-CSOPORT, 3. JÁTÉKNAP
Domino-Honvéd–Szpartak Volgográd (orosz) 7–7 (0–2, 2–3, 3–0, 2–2)

Legfrissebb hírek

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
26 perce

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
48 perce

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
7 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
7 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik