Vízilabda: egyik magyar válogatott sem indul a Világligában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.12.16. 17:59
Címkék
A vízilabdázók 2009-es Világliga-küzdelmeiben sem a magyar férfi-, sem a női válogatott nem indul az anyagi lehetőségek beszűkülése miatt.
Ezt Martin György, a hazai szövetség (MVLSZ) elnöke erősítette meg kedden az MTI-nek, jelezve, hogy az olimpiai bajnoki címvédő férfiegyüttes után a pekingi nyári ötkarikás játékokon negyedik helyezett hölgycsapat távolmaradásáról is értesítették a FINA-t, a nemzetközi szövetséget.A kérdésre, hogy sportdiplomáciai szempontból mekkora kárt okoz e lépés, az MVLSZ első embere ezt válaszolta:„Negatív lesz a megítélésünk, s mindazt a pozitívumot, amit eddig szereztünk a világszövetségnél, most szépen elveszítjük. De nem tehettünk mást, vissza kellett léptetnünk mindkét nemzeti együttesünket, mert anyagilag nem állunk úgy, hogy a jövő évi VL-ben akár csak egyik válogatottunkat is elindítsuk. Az állami pénzek megkurtítása nyomán 98 millió forint hiányzik a költségvetésünkből, márpedig ekkora lyukat nem tudunk szponzori támogatásból betömni.”Martin György elmondta még, hogy hosszas vívódás után úgy döntött, a nehéz helyzet ellenére indul a vasárnapi elnökválasztáson, amikor a közgyűlés megválasztja az új elnökséget is.Még aznap az MVLSZ vezető testülete dönthet a szövetségi kapitányokról, így várhatóan eldől, hogy a Pekingben a nemzeti csapattal megszakítás nélkül harmadik olimpiai elsőségét szerző Kemény Dénes, illetve a női válogatottat irányító Godova Gábor marad-e a helyén.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
10 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
11 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
11 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
11 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
11 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
12 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik