Fizetésmegvonással büntették a szegedi pólósokat a gyenge játék miatt

Vágólapra másolva!
2008.11.19. 18:10
Címkék
Körtvélyessy Péter, a Szeged-Beton VE elnöke, szerdán nyilvánosságra hozta a klub elnökségének határozatát, mely szerint a pólócsapat játékosainak november havi fizetéséből húsz százalékot vonnak le. Az ok egyszerű: a csapat a vártnál gyengébben szerepel.
Baksa Lászlóéknak össze kell kapniuk magukat
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Baksa Lászlóéknak össze kell kapniuk magukat
Baksa Lászlóéknak össze kell kapniuk magukat
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Baksa Lászlóéknak össze kell kapniuk magukat

Az elnök elmondta, az Újpesttel szembeni Magyar Kupa-búcsú, a LEN-kupában a Barcelona elleni vereség, a Honvéd és a Vasas szegedi győzelme, a kisebb csapatok elleni döcögős játék is oka volt a büntetésnek, amely végül a múlt szombati, újpesti döntetlen (9–9) következménye lett.

A vidéki alakulat vezetőedzője, Kásás Zoltán is értetlenül áll a csapat gyenge teljesítménye előtt. A szakember szerint az UTE elleni hétvégi mérkőzésen is gyermeteg hibákat vétettek játékosai.

„Kétszer kaptunk úgy gólt, hogy az emberhátrány után már kiegészültünk, de legalább ilyen döbbenetes hiba, ha az ellenfél úgy lövi el emberről a szabaddobást, hogy köze sincs a blokkhoz. Ezektől a momentumoktól az edző ifi szinten is megőrül, rutinos, harcedzett játékosok esetén meg pláne. Természetesen nem szeretnék kibújni a felelősség alól, a kialakult szituációt nekem kell megoldanom. A feladat adott: a „három negyedes" Szegedet harminckét perces csapattá alakítani” – nyilatkozta a csapat Kásás Zoltán a klub hivatalos honlapján, a polo.szeged.hu-n.

Körtvélyessy szerint figyelmesebben és fegyelmezettebben kell játszaniuk a folytatásban. A pólósoknak azonban nem kell végleg búcsút mondaniuk a novemberi havi fizetésük húsz százalékának, ha a Szeged a bajnokság végén bejut a legjobb négy közé, a rájátszás eredményeinek függvényében prémiumként visszakaphatják az összeget.
Legfrissebb hírek

NB II-es rang – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.06.29. 07:11

EHF: magyar játékos is bekerülhet az idény férfi álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.18. 15:35

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Kajak-kenu: orosz versenyzők is indulnak a szegedi vk-versenyen

Kajak-kenu
2025.05.06. 19:32

Nagy iram, szép gólok, igazságos döntetlen Csákváron

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:57

NB II-es felkészülés: szerb első osztályú csapattal ikszelt a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.20. 22:04

NB II: két játékossal szerződést bontott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.07. 19:36
Ezek is érdekelhetik