Vízilabda: öt olimpiai bajnokkal készül a TEVA-VasasPlaket

2008.09.19. 00:46
Címkék
Az elmúlt két szezon bajnoka, a TEVA-VasasPlaket férfi vízilabdacsapata megkezdte felkészülését a következő idényre.
A klub hagyományos szezonnyitó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az együttes a bajnoki címvédésre és Magyar Kupa négyes döntőbe kerülésre törekszik, illetve az Euroligában a Final Fourba jutást tűzte ki célul. A kerethez a hét elején csatlakozott a négy új olimpiai bajnok pólós, az Olaszországból visszatért Hosnyánszky Norbert, az Egerből szerződtetett Kis Gábor, Varga Dénes és bátyja, az olimpiai All-Star csapatba is beválogatott Varga Dániel. Utóbbi vállműtétjét követően egyelőre még a partról figyeli a társakat. Velük és a kétszeres ötkarikás bajnok csapatkapitánnyal, Steinmetz Barnabással együtt összesen öt olimpiai aranyérmes képviseli a piros-kék színeket a 2008/2009-es idényben. A gárda erősségét azonban nem csak ők jelentik, hiszen a bajnokcsapat nagyrészt együtt maradt – igaz, a center Steinmetz Ádám távozott -, és a két új olimpiai bajnok mellett leigazolta az ugyancsak a pekingi válogatott felkészülését segítő, junior világbajnok Vörös Viktort az Újpestből. A kispadon pedig a jól megszokott kettős, Földi László mesteredző és ugyancsak a válogatottal olimpiai címet ünneplő Mátéfalvy Csaba kapusedző lehet a garancia az újabb sikerekhez.
Legfrissebb hírek

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
5 perce

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
36 perce

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
42 perce

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
42 perce

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
43 perce

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra

Angol labdarúgás
47 perce

Férfi kosár NB I: a Szolnok nyert a Falco otthonában, utolsóként a Sopron csúszott be a rájátszásba

Kosárlabda
54 perce

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
59 perce
Ezek is érdekelhetik