Vízilabda ifi Eb: botrány az uszodában – hazaküldtek két bírót

2008.08.02. 16:51
Címkék
Pénteken szünnap volt a belgrádi U18-as vízilabda Európa-bajnokságon, de a Banjica sportcentrum uszodája talán most volt a leghangosabb, méghozzá a botránytól. A negyeddöntőben ugyanis a bírók nem adtak meg egy nyilvánvalóan szabályos gólt a hazaiak ellen játszó olaszoknak a meccs hajrájában.
A nagy indulatokat kiváltó esemény az utolsó negyedben, kevesebb mint két perccel a játékidő lejárta előtt történt. A szerbek 9–7-re vezettek, de az olaszok feljövőben voltak, hiszen hármat lőttek sorozatban, és közben egyet sem kaptak. Sőt belőtték a negyedik, érvénytelenített találatot is, amely a kapu belső fém merevítéséről visszapattant a mezőnybe. A Waterpolo Wolrd tudósítója, Wolfgang Phillips szerint az ukrán gólbíró, Szerhij Goncsarov jelezte a találatot, sőt szerb nézők, köztük Nebojsza Novoszelac, a felnőttválogatott másodedzője is elismerte, hogy a labda bent volt.Az olaszok hiába tiltakoztak, a német Jürgen Hausche és a szlovákiai Bottlik István – két jól ismert nemzetközi játékvezető – nem szakították meg a játékot, s a kipattanó labdával a szerbek azonnal lefordultak, sőt a bírók az elhaló támadás végén még kiállítást is fújtak a javukra, amit értékesítettek. A maradék 81 másodpercben az olaszok erejéből már csak egy gólra futotta, és a hivatalos végeredmény így 10–8 lett.A LEN illetékesei a történteket nem hagyhatták szó nélkül, s úgy döntöttek, hogy a két játékvezetőt a további mérkőzésekre nem jelölik – magyarán hazaküldték őket. Ettől még a szerb csapat a döntőért mérkőzhet...(Nem ez az első ilyen eset a Banjica uszodában. Tavaly ugyanitt, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál /EYOF/ – az ifjúsági olimpia európai megfelelője – vízilabdatornájának döntőjében a szerbek ellen lőtt magyar ötméterest (!) érvénytelenítette egy szlovén-francia bírópáros a szerb (!) gólbíró jelzése ellenére.)Arra, hogy a játékvezetésre milyen hatással lesz a mostani döntés, s a még éremért versengő négy csapat (szerbek és görögök, horvátok és magyarok) sorsát ez miként befolyásolja, csak a szombat és vasárnap este adja meg a választ.
Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eurokupa: értékes döntetlent játszott a BVSC Barcelonában

Vízilabda
21 perce

Triatlon Európa-kupa: Szalai Fanni nyerte az elit női viadalt Monte Gordóban

Egyéb egyéni
30 perce

Légiósok: Keresztes gólt szerzett, csapata fordított Skóciában

Légiósok
32 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
35 perce

Kitartóan halad előre, országos bajnoki bronzérmet szerzett

Csupasport
39 perce

Fölényes tiszakécskei győzelem Ajkán

Labdarúgó NB II
39 perce

A Karcag hazavitte a három pontot Csákvárról

Labdarúgó NB II
40 perce

A Kecskemét megérdemelten gyűrte le a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
40 perce
Ezek is érdekelhetik