Vízilabda ifi Eb: a magyar fiúk a legjobb négy közé jutottak

Vágólapra másolva!
2008.07.31. 23:10
Címkék
A belgrádi U18-as vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében a magyar fiúk 16-11-re legyőzték a franciákat, s a legjobb négy közé jutottak, ahol Horvátország csapata vár rájuk szombaton.
Az ifi Eb csütörtöki meccsei már meglepetéseket is tartogattak. A délelőtt az alsóházban még minden a várakozásoknak megfelelően alakult, de az első felsőházi mérkőzés máris óriási izgalmakat hozott. A horvát és a montenegrói válogatott játszott körömrágósan izgalmas csatát. Déli szomszédaink az első negyedben két gólos előnyt szereztek, s végig megtartották annak ellenére, hogy a mérkőzés utolsó percében a crnagoracok emberelőnyhöz jutottak, s az egyenlítésért küzdhettek. A lehetőség kimaradt, s a horvátok beléptek az elődöntőbe. Számunkra a mérkőzés nagyon fontos volt, mert ez döntött arról, hogy a döntőbejutásért kivel játszunk. Aztán következett a nap igazi meglepetése. A felkészülési tornákon és eddig az Eb-n is remekül játszó spanyolok simán kikaptak a csoportjukat megnyerő, de mégis gyengébbnek vélt görögöktől. A hellének az első negyedben négy akciógólt lőttek és egyet sem kaptak. A nagy előny aztán kitartott a meccs végéig a későn ébredő spanyolok ellen.Majd jött a magyar-francia meccs, aminek a kimenetelével elégedettek lehetünk, de a 11 kapott gól kicsit soknak tűnik. A mérkőzést végig kézben tartottuk, az első három negyedet megnyertük, s az utolsóban is csak döntetlenre futotta az ellenfél erejéből. A vártnál kissé szorosabb végeredményhez nyilvánvalóan hozzájárult, hogy mi 5 emberelőnyünkből 2-t tudtunk értékesíteni, addig a franciák 13-ból 7-et. A mai feladatot végül is kipipáltuk, s készülhetünk az elődöntőre.Az utolsó mérkőzésen már csak az volt a kérdés, hogy a házigazdák képesek lesznek-e másodjára is megverni azt az olasz gárdát, amelyet a csoportkörben csak igen nehezen, a hazai pálya minden előnyét kihasználva tudtak csak legyőzni. A két csapattal korábbi eredményei alapján a szerbek tűntek erősebnek, de az olaszok ezúttal is kiválóan harcoltak. Döntő volt, hogy a harmadik negyedet 3:0-ra elveszítették, s hiába volt az utolsó nyolc percben a 4:2-es hajrá, csak a szépítésre volt esélyük.Ezzel a négy csoportgyőztes jutott az elődöntőbe. Így a végelszámolásánál még minden megtörténhet.

IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD

FELSŐHÁZ
Magyarország–Franciaország 16–11 (5–3, 4–2, 3–2, 4–4)
Vezette: Michalak (lengyel), Goncsarov (ukrán)
Góllövőink: Korényi 3, Rusz 2, Bátori 5, Fülöp 3, Fazekas 2, Ernyei 1

IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD

FELSŐHÁZ
Magyarország–Franciaország 16–11 (5–3, 4–2, 3–2, 4–4)
Vezette: Michalak (lengyel), Goncsarov (ukrán)
Góllövőink: Korényi 3, Rusz 2, Bátori 5, Fülöp 3, Fazekas 2, Ernyei 1

IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD

EREDMÉNYEK
Felsőház
Horvátország - Montenegró 11–10
Görögország - Spanyolország 7–4
Szerbia - Olaszország 10–8
Alsóház:
Oroszország–Németország 7–9
Lengyelország–Szlovákia 6–13
Ukrajna–Hollandia 6–19
Szlovénia–Törökország 14–11
Legfrissebb hírek

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
4 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
6 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
31 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
33 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
37 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik