A Honvéd visszavágott a Vasasnak a második összecsapáson

Vágólapra másolva!
2008.04.02. 22:10
A Honvéd idegenben győzte le a Vasast 14–8-ra, így 4–4-re módosította az egyik csapat nyolcadik pontjáig tartó elődöntő állását. A vendég együttes végig vezetett a mérkőzésen, Kiss Gergely háromszor talált be az ellenfél kapujába. Az elődöntők másik meccsén az Eger tovább növelte előnyét a Szeged ellen, 7–2-es sikerével már 6–2-re vezet a döntőért folytatott harcban.
Kiss Gergely három gólt szerzett a Honvéd második mérkőzésén a Vasas ellen
Fotó: Meggyesi Bálint
Kiss Gergely három gólt szerzett a Honvéd második mérkőzésén a Vasas ellen
Kiss Gergely három gólt szerzett a Honvéd második mérkőzésén a Vasas ellen
Fotó: Meggyesi Bálint
Kiss Gergely három gólt szerzett a Honvéd második mérkőzésén a Vasas ellen

A Honvéd kiegyenlítette az elődöntő állását a Komjádi uszodában, a hazai pályán játszó Vasast győzte 14–8-ra, ezzel 4–4-re módosítva az eredményt a döntőért folytatott harcba.

A mérkőzés első fele kiegyenlített játékot hozott a két együttes között, habár a Honvéd mindegyik játékrészt előnnyel fejezte be. Az első negyedben még csak egygólos vezetésre tett szert a vendégcsapat, az első gólt is az idegenben játszó együttes szerezte, Gór-Nagy Miklós volt eredményes.

3–2-es Honvéd vezetéssel kezdték meg a sportolók a második játékrészt, a vendégek gyorsan elhúztak négy góllal, Kiss Gergely góljával már 6–2-re vezettek. A Vasas nem adta fel a mérkőzést, a nagyszünet előtt még sikerült két találatot szerezniük Varga Dénes és Varga Dániel révén.

A harmadik negyedben a Honvéd még nagyobb nyomás alá helyezte a hazai csapatot, 10–5-nél pihenhettek újra a játékosok. Az utolsó játékrészben még tovább növelte előnyét a vendég együttes, Székely Bulcsú lőtte 14. góljukat, így 14–8 lett a végeredmény.

A férfi ob I-es elődöntők másik mérkőzésén az Eger tovább növelte előnyét, így már csak 2 pontra van a győzelemtől, az egriek ezúttal idegenben verték meg a Szegedet 7–2-re, így 6–2 a döntőért vívott harc állása.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ELŐDÖNTŐ

2. MÉRKŐZÉS
TEVA-VASAS PLAKET–DOMINO-HONVÉD 8–14 (2–3, 2–3, 1–4, 3–4)
A mérkőzés osztályzata: 3
Komjádi uszoda, 1500 néző
Vezette: Kiszely, Kun
Gól – emberelőnyből: 14/4, ill. 11/6
Ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Paján (22. p.), Vári (24. p.) Steinmetz B. (28. p.)
Az egyik fél nyolcadik pontjáig tartó párharc állása: 4–4
Vasas: Nagy V., Tóth M. 1, Varga Dénes 1, Steinmetz Á. Steinmetz B., Varga Dániel 2, Kovács R. 2
Csere: Jónás (kapus), Heinrich 1, Katonás, Mátyás, Takács B., Kincses 1, Hőna
Honvéd: GERGELY, Szivós 2, FODOR, Molnár T. 2, Gór-Nagy 1, Kovács O. 2, KISS G. 3
Csere: BÁRÁNY 2, VÁRI 1, Vindisch, Hárai, Paján, Székely B. 1
MESTERMÉRLEG
FÖLDI LÁSZLÓ: Az ilyen sorozatok jellemzője, hogy a terhelés miatt ingadozik a teljesítmény. Nekünk további hátrány, hogy a nemzetközi színtéren is állunk még. Most a védekezésünk nem akart összeállni, temérdek hibát követtünk el, és sok gólt kaptunk szabaddobásból.
KOVÁCS ISTVÁN: Én ezt már nem értem és szerintem Földi se érti… Otthon borzasztó teljesítményt nyújtottunk, a Vasasnak meg minden bejött, itt pedig pont fordítva. Éppen ezért ezúttal saját magunknak gratulálok! Amúgy ennek a hullámzásnak csakis mentális oka lehet, más nem nagyon.

SZEGED BETON VE–BRENDON-UPC-ZF-EGER 2–7 (0–3, 1–2, 0–1, 1–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Szeged, 500 néző. V: Németh A., Horváth Cs.
Gól – emberelőnyből: 5/–, ill. 6/2
Az egyik fél nyolcadik pontjáig tartó párharc állása: 6:2, az Eger javára

SZEGED EGER
BAKSA SZÉCSI
Lehmann HEGEDŰS G. 1
Varga P. BIROS 1
Komlósi DECKER Á. 1
Korolija KIS G. 2
Varga T. Nyéki
Balatoni 1 KISS CS. 1
Csere: Monostori, Juhász Zs., Weszelovszky, Molnár P., Török B. 1, Éles Csere: Binder, Matajsz, Varga II Zs. 1, Feltham, Császár, Kovács G.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik