Vízilabda: megvan az olimpiai tornák sorsolása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.03.22. 09:47
Címkék
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott az erősebb, a női csapat pedig a gyengébb csoportba került a pekingi olimpia szombati sorsolásán.
Kemény Dénes szövetségi kapitány alakulata az ausztrál, az utóbbi időszakban remeklő montenegrói, a vb-3. spanyol, a vb-6 görög, valamint a kanadai csapattal van azonos csoportban. A másik ágon szerepel a vb-győztes horvát, a Világliga-első szerb, valamint az amerikai, a német, a házigazda kínai és az olasz együttes. "Úgy gondolom, hogy lehetett volna rosszabb és lehetett volna jobb, ez körülbelül közepesnek nevezhető sorsolás, kiegyensúlyozott a két csoport. Célunk a csoportelsőség, a minimális végcél pedig a legjobb háromba kerülés" – nyilatkozta Kemény Dénes a válogatott hivatalos honlapján, a vlv.hu oldalon.A magyar nők az ausztrál, a görög és a holland válogatottal találkoznak a csoportmeccsek során, a másik kvartettbe kapott besorolást az olimpiai címvédő olasz, az Európa-bajnok orosz, a Vl-győztes amerikai és a házigazda kínai együttes."Az olimpián nincs már könnyű vagy nehéz csoport. Mindegy, milyen kvartettbe kerültünk, mert nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Az esélyesek közé tartozunk, és szeretnénk nyerni" – mondta a távirati irodának Godova Gábor szövetségi kapitány.A férfi és a női tornán is a csoportgyőztesek egyből az elődöntőbe kerülnek, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak a legjobb négy közé jutásért.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik néhány szóval reagált a magyar válogatott írek elleni vereségére

Magyar válogatott
6 perce

ATP-világbajnokság: finn, brit duó nyert a párosok között

Tenisz
35 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Írország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
43 perce

Videó: kétszer is vezettünk, de Parrott triplájával Írország legyőzte a magyar válogatottat

Magyar válogatott
43 perce

A 96. percben jött a dráma: az írek fordítottak a Puskás Arénában, szertefoszlottak a vb-álmaink

Magyar válogatott
46 perce

Torna mesterfokú ob: győri aranyak Győrben

Torna
50 perce

Portugália kilenc gólt vágott az örményeknek, megszerezte a csoport első helyét

Foci vb 2026
50 perce

IFFHS: Spanyolország vezeti a veretlenségi ranglistát

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik