Egy győzelemre van a bajnoki sikertől a Honvéd női csapata

2007.05.19. 18:12
Címkék
Második győzelmét aratta a női vízilabda-bajnokság döntőjében a Domino-BHSE együttese. Györe Lajos csapata ezúttal Dunaújvárosban nyert, elsősorban Takács Orsolya remek játékával és öt góljával.
Takács Orsolya öt góllal járult hozzá a sikerhez
Takács Orsolya öt góllal járult hozzá a sikerhez
Takács Orsolya öt góllal járult hozzá a sikerhez
Takács Orsolya öt góllal járult hozzá a sikerhez

A bajnoki döntő első mérkőzését nagyon simán nyerte a Domino együttese, 10-3-as siker született a Dunaújváros elleni meccsen.

A dunaújvárosi mérkőzés elején mindkét együttes sokat hibázott támadásban. A negyedik percben azonban Takács Orsolya megszerezte a vezetést, utána Valkay megduplázta az előnyt.

Az első negyedet Takács újabb gólja zárta, a Domino komoly előnyre tett szert.

Tíz percre volt szüksége a hazai Dunaújvárosnak, hogy megszerezze az első gólját, Brávik Fruzsina törte meg a jeget, igaz, előtte Valkay a negedik Honvéd-találatot is elhelyezte Brávik Henrietta kapujában.

A hazai együttes ritkán került közel a Honvéd kapujához, a harmadik nyolc percben javult csak fel annyira a játékuk, hogy több veszélyt jelentettek. Igaz, Horváth Patrícia, a Dominó kapusa több remek védést bemutatva hiúsította meg a felzárkózást.

A fizikai fölényben lévő Domino elsősorban remek védekezésének és Takács Orsolya ellenállhatatlan játékának (öt gólt szerzett) köszönhette az újabb sikert.

NŐI VÍZILABDA-BAJNOKSÁG, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-ELCO – DOMINO-BHSE-POLO 4–8 (0–3, 1–2, 2–1, 1–2)
A mérkőzés osztályzata: 3
Dunaújváros, 200 néző. V: Móni, Kun
DUNAÚJVÁROS
BRÁVIK H. – Benkő N., Benkő T., BRÁVIK SZ. 2, Varga A. 1, Szűcs G. 1, Sípos
Csere: Zsámbok, Huszka, Poszkoli
Edző: Mihók Attila
DOMINO
HORVÁTH P. – TAKÁCS O. 5, Kisteleki D., GYÖRE 1, Pelle, VALKAY Á. 2, Tomaskovics
Csere: Péteri, Bujka V., Kotsudiou, Tóth I., Tóth L.
Edző: Györe Lajos
Gól – emberelőnyből: 4/1, ill. 5/2
A három győzelemig tartó párharc állása 2:0 a Domino javára.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
5 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
5 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
5 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
6 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
6 órája