Női vízilabda-bajnokság: a Dunaújváros jutott a döntőbe

2007.05.03. 23:36
Címkék
A budapesti mérkőzés után saját pályáján is nyert a Dunaújváros női vízilabdacsapata és bejutott a bajnokság döntőjébe, ahol a címvédő Domino lesz az ellenfele.
A mérkőzésen ugyan a vendégek kezdtek jobban, de az újvárosiak két esetben is egyenlíteni tudtak. A második negyedben a hazaiak nagyon jók voltak, öt gólt is szereztek, ezzel magabiztos előnyre tettek szert.Primász ugyan kissé közelebb hozta a csapatát, az ő vezérletével 7-6-ra még felkapaszkodtak, de utána már nem engedték ki a kezükből az irányítást a hazaiak.A bajnok Honvéd - hivatalos nevén a Domino-BHSE-Polo SC - és a Dunaújváros május 12-én kezdi meg az egyik csapat három győzelméig tartó összecsapás-sorozatát a bajnoki elsőségért. A további kijelölt játéknapok: május 19., május 26., június 2. és június 3.

NŐI ÉLVONALBELI VÍZILABDA-BAJNOKSÁG:

ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS:
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-ELCO - OSC-CEMELOG 13–8 (2–2, 5–1, 2–3, 4–2)
Dunaújváros, 300 néző. V: Bátori, Székely
DUNAÚJVÁROS: BRÁVIK H. – Benkő T., Sipos, VARGA A. 3, Brávik F. 1, SZŰCS G. 5, BENKŐ N. 3. Cs: Jankovics (kapus), Zsámbok, Fülöp, Huszka 1, Poszkoli, Tóth M. Edző: Mihók Attila
OSC: Menczinger M. – Tiba 1, Keszthelyi 2, Menczinger K., Primász 3, Ipacs, Zantleitner 2. Cs: Porvay, Boros, Ráski, Kisteleki O., Bede, Szentkereszti. Edző: Vecsey Péter
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 9/1
Ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Benkő N. (28. p.), Zantleitner (29. p.)
A végeredmény: 2-0 a Dunaújváros javára

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
6 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
6 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
6 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
7 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
7 órája