Női vízilabda Szuperkupa: a Honvéd legyűrte az Orizzontét

2006.11.12. 01:26
Címkék
A 2006-os LEN Kupa-győztes Honvédé lett a női vízilabdázók európai Szuperkupája, ekként pedig az övé a világ legjobb klubcsapata cím is, miután a legutóbbi szezon két európai kupasorozata győztesének szombati csatájában legyűrte az idén BEK-et nyert olasz Orizzonte Cataniát a Kőér utcában. A LEN, a kontinentális szövetség által első ízben kiírt női Szuperkupa elhódításáért a vendéglátó Honvéd soraiban öt világbajnokkal szállt vízbe, de akadt magyar a túloldalon is: az új idényben már a cataniai gárdát erősíti ugyanis a Dunaújváros volt centere, az idén a válogatottba is bekerült Bujka Barbara.A magyar bajnok csapatkapitányának, Györe Anettnek a bombagóljával, vagyis magyar szempontból biztatóan indult a mérkőzés, bő két perc múlva azonban már a szicíliaiaknál volt az előny, ami az első szünetig kétgólosra hízott (1-3). Hogy ne dőljön el már az első félidőben a csata, arról megint Györe gondoskodott (2-4), majd Valkay Ágnes is bevette a taljánok kapuját (3-5), de több, mint nehéznek ígérkezett a feladat: fordítani a mérkőzés állásán. A harmadik nyolc percben aztán hamar felcsillant a remény: ki más, mint Györe lőtte ki a jobb sarkot (4-5), igaz, a válasz sem késett: Bujka Barbara - megnyerve a nővérek alkalmi villámháborúját - húgát, Viktóriát beforgatva volt eredményes (4-6). Centergólra centergól felelt: az orrvérzéses sérülés után a vízbe visszatért Tomaskovics Eszter szépített, aztán a világbajnok csapattárs, Takács Orsolya lökete ért célba (6-6). Egy büntetőből született olasz találat következett, a negyed csattanójaként azonban egy harmadik vb-aranyérmes, Pelle Anikó lőtt nagy gólt messziről (7-7). A döntés tehát a zárónegyedre maradt, s Pelle ezúttal ejtéssel vétette magát észre, okos alakításának révén pedig visszavette a vezetést a hazai gárda (8-7). A játékrész felénél újból egyenlő volt az állás, a kölcsönös rontások után pedig Györe, a meccs legjobbja ismét a jobb felső sarokba küldte a labdát, a győztes gól révén itthon tartva az európai női vízilabdasport első Szuperkupáját (9-8)! A kezdőhetesében négy olimpiai bajnokot is szerepeltető, hétszeres BEK-győztes, 1992 óta megszakítás nélkül 15-szörös olasz bajnok igazolta hírét, és bizonyította tudását, ám a Honvéd bizonytalanabb kezdést követően remek második félidőt produkált és vesztes állásból felállva megérdemelten diadalmaskodott egy nagyszerű rivális felett. Eredmény, női európai Szuperkupa:
Domino-BHSE-Polo SC - Orizzonte Catania (olasz) 9-8 (1-3, 2-2, 4-2, 2-1)
góldobók: Györe 4, Pelle 2, Valkay Á., Tomaskovics, Takács 1-1, illetve Di Mario 3, Bosurgi 2, Musumeci, Bujka B., Miceli 1-1
Legfrissebb hírek

NBA: öt csapatból áll össze a legjobban védekezők idei álomötöse

Amerikai sportok
8 perce

„Jobban rajtolunk, mint a Ferrarik” – Piastri bízik az előrelépésben

F1
18 perce

Már van róla papír: nem volt jogos a Celticet a bajnoki cím közelébe repítő büntető

Minden más foci
32 perce

Max Verstappen: Maradok a Formula–1-ben

F1
39 perce

Nem show lesz, igaz profi bunyó – jön az Uszik–Verhoeven!

Ökölvívás
55 perce

Az MU adja a Premier League-idény legjobb játékosát

Angol labdarúgás
1 órája

Egy év után távozik Veszprémből a magyar szélső, NB I-es élcsapatban folytatja

Kézilabda
1 órája

Russell: Egy pillanatig sem kételkedtem magamban

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik