Melbourne: könnyű csoportban a Kemény-csapat

Vágólapra másolva!
2006.10.12. 12:01
Címkék
Könnyű csoportba került a magyar férfi vízilabda-válogatott a jövő évi világbajnokságon, míg a nők azonos kvartettbe kerültek egyik legnagyobb ellenfelükkel, az olaszokkal. A vb-t az ausztráliai Melbourne-ben rendezik meg március 17. és április 1. között.

Melbourne-ben ma megtartották a 2007-es úszó, műúszó, műugró, hosszútávúszó és vízilabda Európa-bajnokság vízilabda-tornáinak sorsolását.

A 2003-ban barcelonában világbajnoki címet szerző, 2005-ben Montrealban ezüstérmes magyar férficsapat Romániával, Új-Zélanddal és az amerikai kontinens selejtező-tornájának második helyezettjével került a D-csoportba.

Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese an papírforma szerint simán meg kell hogy szerezze a csoportelsőséget ebben a társaságban, ami azt jelentené, hogy rögtön a negyeddöntőbe jutna.

A legnehezebb csoport "címért" az A- és a C-jelű négyes versenyezhet egymással. Az A-csoportban összesorsolták egymással a címvédő szerb, illetve az olasz és a német válogatottat, míg a D-csoportban a spanyol, az orosz és a görög együttes döntheti el egymás között a három továbbjutó hely sorsát.

A nőknél a címvédő magyar csapat szintén a D-kvartettbe került, méghozzá az Eb-ezüstérmes olasz együttesel és az amerikai selejtező-sorozat második helyezettjével együtt.

Érdekesség, hogy csoportellenfél lesz Új-Zéland gárdája is, az a csapat, amelynek a jelenlegi magyar szövetségi kapitány, Szilágyi Péter nem sokkal ezelőtt még a szakvezetője volt.

A sorsoláson részt vett a nemzetközi szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója, Cornel Marculescu, a tiszteletbeli titkár, Bartolo Consolo, valamint Victoria állam sportminisztere, Justin Madden és a szervező-bizottság elnöke, Tony Beddison.

12. ÚSZÓ, MŰÚSZÓ, MŰUGRÓ, HOSSZÚTÁVÚSZÓ ÉS VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG

A VÍZILABDATORNÁK CSOPORTBEOSZTÁSA

FÉRFIAK
A-CSOPORT:
A1 Ázsia/2*
A2 Németország
A3 Olaszország
A4 Szerbia
B-CSOPORT:
B1 Horvátország
B2 Ausztrália
B3 Afrika*
B4 Amerika/1*
C-CSOPORT:
C1 Ázsia/1*
C2 Görögország
C3 Spanyolország
C4 Oroszország
D-CSOPORT:
D1 Amerika/2*
D2 Magyarország
D3 Románia
D4 Új-Zéland


NŐK
A-CSOPORT:
A1 Ázsia/2*
A2 Oroszország
A3 Spanyolország
A4 Németország
B-CSOPORT:
B1 Kanada
B2 Amerika/1*
B3 Ausztrália
B4 Afrika*
C-CSOPORT:
C1 Görögország
C2 Hollandia
C3 Ázsia/1*
C4 Egyesült Államok
D-CSOPORT:
D1 Amerika/2*
D2 Olaszország
D3 Új-Zéland
D4 Magyarország
A *-gal jelölt csapatok a kotinentális selejtező-sorozatokból jutnak ki a világbajnokságra
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
6 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
7 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
7 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

HunGarian Baja: Krotov nyert, Lukács az ötödik!

Egyéb autó-motor
8 órája

Robertson pazar csatában legyőzte O’Sullivant

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik