A vereség ellenére elégedettnek tûnt. Miért?
Gerendás György:
Az eredménnyel nem, de a játékkal elégedett vagyok, fôleg a közelgô rájátszás tükrében. Öszszehasonlíthatatlanul jobban játszottunk, mint a Vasas ellen. A fordulás után az elônyös helyzeteinkben a szerencse is elpártolt mellôlünk, a kapufa élérôl rendre kifelé pattant a labda, míg a dominósok több ilyen gólt is szereztek.
Domino: remek előnyértékesítés

Molnár Tamás (a labdával) feltalálta magát az egri kapu elôtt: két góljával sokat tett a Domino sikeréért

Molnár Tamás (a labdával) feltalálta magát az egri kapu elôtt: két góljával sokat tett a Domino sikeréért

Persze a vízben növelhető a pulzusszám, egyáltalán nem kellett attól tartani, hogy unalomba fullad a találkozó. Molnár például kétszer rázta le Deckert, másodjára vezetést is szerzett, Weszelovszky egyenlítését követően pedig öt új ember úszott be a játéktérre a hazai oldalon. Gór-Nagy már rövidebb pórázra fogta Molnárt, Kis Gábor megmentett labdáját ugyancsak Gór-Nagy vette kézbe, és nyolc-kilenc méterről a második hazai találatot szerezte (2-1). Vári előnyben, a Biros lökete után kipattanó labdát terelte be közvetlen közelről Jászberényi kapujába, így 2-2-vel zárult az első negyed.
A Domino Szívós és Kiss Gergő (közte Nyéki örülhetett) jóvoltából 3-2-re és 4-3-ra vezetett, amikor elvesztette egyik védőjét: alig tíz perc után Paján összeszedte második hibáját, de a nagy harc közepette nem észlelte, hogy kiállították, így a gyorsan centerbe játszott labdát ugyanő elpiszkálta a hazaiak elől. Miután kiállítottként tette ezt, a harmadik büntető strigula is a neve mellé került (vagyis kipontozódott), és bónuszként négyméterest lőhetett a Brendon. Weszelovszky nem jött zavarba, és egyenlített.
Sőt Nyéki távoli bombája tovább fokozta a hazai örömöt (5-4), és senki sem gondolta volna, hogy sorozatban három fővárosi találat következik. Szívós, Vári, majd a harmadik negyed elején Kovács zúdított hideg zuhanyt az Egerre. Ekkor már tudni lehetett, hogy a Szeged 10-8-ra legyőzte a Vasast, vagyis a házigazda előtt mégiscsak felcsillant a remény, hogy akár csak egy pontot is megszerezve befuthat végül az alapszakasz második helyére.
A védômunka mellett fontos gólokat szerzett. Ilyen meccsre számított?
Vári Attila:
Tudtuk, hogy nehéz mérkôzés lesz, így készültünk a rangadóra. A végére kialakult ötgólos különbség nem tükrözi igazán, milyen éles csatában sikerült gyôzni egy jó csapat ellen. Hajtós mérkôzés volt, a góljaimnál kétszer is sikerült a kapusról lepattanó labdát értékesítenem. A gyôzelmünk záloga a kiváló emberhátrányos védekezésünk volt.
Vári Attila:
Tudtuk, hogy nehéz mérkôzés lesz, így készültünk a rangadóra. A végére kialakult ötgólos különbség nem tükrözi igazán, milyen éles csatában sikerült gyôzni egy jó csapat ellen. Hajtós mérkôzés volt, a góljaimnál kétszer is sikerült a kapusról lepattanó labdát értékesítenem. A gyôzelmünk záloga a kiváló emberhátrányos védekezésünk volt.
Az NSO ajánlja:
Eredmények, tabella, menetrend 2004&
Vízilabda-lexikon
A csapatok:
Adatbank: Brendon-Eger
Adatbank: Domino-BHSE
Eredmények, tabella, menetrend 2004&
Vízilabda-lexikon
A csapatok:
Adatbank: Brendon-Eger
Adatbank: Domino-BHSE
Az előnyöket irgalmatlanul kihasználó Domino teljesen megérdemelten gyűjtötte be a két pontot, míg az Eger nem tudott élni a váratlan szegedi győzelem adta lehetőséggel.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





