Magyar igenre várnak

H. L.H. L.
2004.10.19. 22:14
Címkék
A délszláv sajtó jó ideje a regionális pólóbajnokságról cikkezik, amelyben szerb-montenegrói, horvát és szlovén csapatok mellett magyar együttesek is szerepelnének.
Az indítvány a szerbektől származik, akik a már tavaly is felvetett kezdeményezést újra megpróbálják megvalósítani. "A régió, azaz Szerbia-Montenegró, Magyarország és Horvátország a legjobb vízipólósok nevelőbázisa. Mivel mindhárom nemzeti bajnokságban három-négy csapat a többiek fölé emelkedik, a színvonal csökken. A három ország közös bajnoksága azonban nagyon erős ligát eredményezne" - mondta Uros Marovics, a szerb-montenegrói szövetség elnöke. A szerbek megkapták a horvátok és a szlovénok hozzájárulását is, hozzátéve, hogy a horvátok csak akkor hajlandóak részt venni az elitbajnokságban, ha a magyarok is bekapcsolódnak. A tervezett liga 14 csapatból állna, a nemzeti bajnokságban elért eredmények alapján négy-négy magyar, horvát és szerb klubból, valamint két szlovén egyesületből. A liga nyitott lenne, akár a szlovák, osztrák és olasz csapatokat is befogadná, ha azok érdeklődnének. A szerbek 2005-ben indítanák el a közös pontvadászatot, de mivel a horvátok a magyar csapatok részvételéhez ragaszkodnak, a magyar klubok hozzájárulásától függ a kezdeményezés megvalósítása. Horvát értesülések szerint a megkérdezett magyar gárdák (csakis a legjobbak jöhetnek szóba) nem utasították el az ötletet, de nem is rajonganak érte.
Legfrissebb hírek

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
28 perce

Mexikói hangzavartól tartanak az angolok

Foci vb 2026
45 perce

Tour de France – kezdődik a hajsza a sárga trikóért

Képes Sport
46 perce

Vb 2026: Ancelotti két játékost tesztelt Paquetá helyén a brazilok edzésén

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: Messiék nehezen, de megállították a futballtörténeti csodát – vb-kibeszélő, 23. nap

Foci vb 2026
1 órája

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik