Pólóünnep Vásárhelyen

GULYÁS ATTILAGULYÁS ATTILA
2004.07.17. 23:09
Címkék
Határozottan más képet festett a második forduló, mint az első, nemcsak a hangulat, de a színvonal is más volt.
A hódmezővásárhelyi uszoda 75. születésnapja és annak megünneplése valóságos ünnepet varázsolt a városba, csaknem kétezren látogattak ki a rendezvényre. A játékosállomány is feljavult: a Körkutyák tulajdonképpen csak első osztályú játékosokból állt (Matajsz, Kis Gábor, Komlósi, Torday, Horváth Tamás), és a Drink Teamnél is hasonlóan illusztris társaság jött össze (Lehmann, Szabó Nándor, Éles és a Csányi testvérek). Ezek után nyilvánvalóvá vált, ez a két csapat esélyes a döntőbe jutásra. De mielőtt kiderült, ki jut tovább, Gyarmati Dezső és Jeney László olimpiai bajnokok kitüntették azokat a pólósokat, akik anno lehetővé tették, hogy a sportág elismert legyen a városban. Ezt követően a helyi öregfiúk lejátszották az évszázad legjobb "sörmeccsét", majd az egykoron Hódmezővásárhelyről indulók mérkőztek a jelen képviselőivel.Úgy három óra tájban ismét a strandpólósok következtek. Az esélyesebb Körkutyák kegyetlenül megizzadtak a Léhűtőkkel, akik viszont a házigazdákkal vívtak háromszettes meccset – az idén az elsőt. Végül a vendéglátók győztek, s ezzel megszerezték a harmadik helyet. A döntővé avanzsált utolsó meccs előtt Kósz Zoltán csobbant a vízbe büntetőket hárítani, de nem emiatt sikeredett ez a meccs is háromfelvonásosra. A döntő szettben már 2–0-ra is ment a Drink Team, mégis a Körkutyák futottak be, nem utolsósorban azért, mert jobban tudtak összpontosítani a végén. A hiedelmekkel ellentétben ez a sportág közelebb áll a vízilabdához, mint a strandröplabdához, erről jövő szombaton lehet meggyőződni Kecskeméten, ahol a hírek szerint még ennél is jobb meccsek várhatók. 5. Lipton Turbo országos bajnokság, Hódmezővásárhely
Körkutyák–Hódmezővásárhely 2–0 (6–0, 6–4). Drink Team–Léhűtők 2–0 (6–1, 6–4). Drink Team–Hódmezővásárhely 2–0 (6–3, 6–1). Körkutyák–Léhűtők 2–0 (6–3, 6–4). Léhűtők–Hódmezővásárhely 1–2 (2–6, 6–2, 2–6). Drink Team–Körkutyák 1–2 (6–5, 2–6, 3–6). A döntőbe jutott: Körkutyák (Horváth Tamás, Czirok Csaba, Torday Árpád, Kis Gábor, Matajsz Márk, Komlósi Péter, Vígh Róbert)
Legfrissebb hírek

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
5 perce

Márton Viviana változatlanul a tekvandós világranglista és olimpiai rangsor élén

Egyéb egyéni
12 perce

Atlétikai Eb: Venyercsán Bencét az utolsó kilométeren, a 2. helyről büntették meg maratoni gyaloglásban, 6. lett

Atlétika
13 perce

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
19 perce

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
37 perce

Ruff-Nagy Dóra: Készen állok az erős visszatérésre

Kosárlabda
1 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
1 órája

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
2 órája