Mindig a végén kell vezetni!

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2004.05.04. 21:23
Címkék
Miközben a Domino önmagához mérten kifejezetten gyatrán kezdte az idényt, s megannyi ki-ki meccsen kellett megharcolnia a túlélésért, addig a Vasas egy barcelonai kisiklást leszámítva veretlenül tudott le majd negyven összecsapást  hogy aztán most, a legeslegfontosabb találkozókon képtelen legyen nyerni.
Sőt, az utolsó két meccsen, az Euroliga-negyeddöntő visszavágóján, illetve a finálé első felvonásán rendre magabiztos vezetést követően maradt alul legnagyobb riválisával szemben. Adódik a kérdés: hány gólos előny kell a Vasasnak ahhoz, hogy legyőzze a Dominót?
"Nem ez a lényeg – válaszolta Kásás Zoltán, mielőtt felpattant volna a bringájára a Hajós uszoda előtt, s hazatekert volna Lánchíd utcai lakásáig. – Jobban kellene figyelni, és amit megbeszéltünk, meg kellene csinálni. Ennyi. Igazából mindig felsegítjük az ellenfelünket, annyi apró hibát követünk el. Rossz helyezkedés, rossz passz, labdavesztés emberelőnyben, ezek így együtt csakis vereséghez vezethetnek. A koncentrációhiány azt eredményezi, hogy néhány játékos nincs szinkronban az idővel, korán lövik el a labdát ahelyett, hogy megjátszanák az üresen álló centert – holott kizárólag olyan szituációkban bakizunk, amelyeket rengetegszer gyakoroltunk."

Biroséknál (elöl) az elôny, ám Vindischék nem hagyják annyiban (fotó: Meggyesi Bálint)
Biroséknál (elöl) az elôny, ám Vindischék nem hagyják annyiban (fotó: Meggyesi Bálint)
Biroséknál (elöl) az elôny, ám Vindischék nem hagyják annyiban (fotó: Meggyesi Bálint)
Hogy a hosszú győzelmi sorozatot követő vereségszéria mekkora kárt tehet mentálisan, ezzel kapcsolatban Kásás úgy vélekedett: "Akkor okozhat zavart, ha a játékosok nem bíznak saját magukban, hogyha önfejűen akarják megoldani a dolgot." A mester szerint természetesen van visszaút, "megnéztük a videót, megtárgyaltuk, mit csináltunk rosszul, ha a játékosok azt teszik, amit kell, akkor megint tudunk nyerni. Végül is bármelyik Domino elleni meccset meg lehetett volna nyerni, még a Komjádiban is fordíthattunk volna négy-ötnél."
Az angyalföldiek gondjai közül tán a legégetőbb a kapuskérdés, hiszen sem Kósz, sem Németh nem nyújtott igazán meggyőző teljesítményt eddig – hogy szerda este melyikükre esik a tréner választása, azt egyelőre nem árulta el. "Egy biztos, töretlen az önbizalom – legalábbis a részemről. Remélem, a fiúk is így vannak ezzel, különben is: a legvégén kell egygyel vezetni, a többi nem érdekes" – tette hozzá a Vasas trénere.
Eddig ez a Dominónak sikerült, nem véletlenül, hogy a szigeti Thermál szállóban lakó bajnokcsapat háza táján pillanatnyilag kifejezetten jó a hangulat. "Mindenesetre előrébb tartunk lélektanilag" – jegyezte meg Kovács István. A Domino szakvezetője kollegáját idézte, amikor a folytatással kapcsolatban közölte: "Ahogy Zoli is mondta: itt az számít, aznap ki hogyan van beállítva agyilag. Mi végig bírtuk a mérkőzéseket, s mint ebben az évben oly sokszor, most is az döntött, hogy hiába vezetett az ellenfél, a csapaton nem uralkodott el a pánik. Ez nagyon jó dolog, végig hajtunk ugyanúgy, ezért tudtunk másodszor is fordítani a Vasas ellen." Igaz, ez inkább hasonlít a tűzzel való játszadozásra, még ha vízben űzik is (rendre mínusz kettőről-háromról visszajönni a piros-kék klasszisok ellen), bár Kovács amondó: "A bajnokságban mindig mi mentünk el, aztán kétszer is kikaptunk. Természetesen nem tervezzük úgy, hogy elhúzzanak, egyszerűen nálunk kapufára mennek a lövések, náluk meg nem. Aztán a végére fordul a kocka. Ami biztos: ez nem emészt fel túl sok erőt, játékosaim eddig bírták a tempót, ezután is fogják, azaz célunk nem is lehet más, mint hogy negyedszer is bajnokok legyünk."

ING-bajnokság, férfiak, a 9. helyért,
2. mérkőzés
Szolnoki VSC–Legrand-Szentesi VK 11–8

(3–2, 4–1, 2–3, 2–2)
Szolnok, 200 néző. V: Madarasi, Kun
SZOLNOK: KISS T. – Mohi, HANGAY 4, BOROS, Balogh 2, Arroyo, Roome 1. Cs: KRASZNAI B. 3, Babay 1, Egedi. Edző: Lukács Dénes
SZENTES: Gál – Somogyi, Lavrisinec, Berki 2, SZÉNÁSZKY 2, Szebeni 1, Juhász Zs. 1. Cs: PELLES 2, Vígh, Ujházi (kapus). Edző: Vidumanszky László
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 7/4
Négyméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Juhász Zs. (24. p.)
A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–1
Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
15 perce

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
20 perce

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
22 perce

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
47 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
53 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik