Jó csapatjáték, kényszer alatt

Sz. G.Sz. G.
2004.03.13. 22:57
Címkék
Egy pont kötelező! Ezzel az igénnyel kellett vízbe szállnia a Honvédnak, hogy megőrizze esélyét a negyeddöntőbe jutásra az utolsó fordulóra. A kényszer kellő hatást gyakorolt a magyar bajnok játékára, mert bár jó ideig érintetlenek maradtak a hálók, végül Biros találta meg az utat a Volgográd kapujába mintegy 40 másodperccel az első negyed vége előtt.
Euroliga 2003-2004

Jóllehet két kimaradt emberelőnyt is fel kellett jegyeznünk, a második felvonásban éppen fórban növelte 3–1-re a magyar gárda előnyét Kovács Olivér, mégpedig centerpozícióból.
Igazán derűlátóan kezdhette tehát a Honvéd a második félidőt, más kérdés, hogy a harmadik negyedben nem tellett örömünk. Az egy dolog, hogy két Makszimov-védést követően Agarkov szépített 2–3-ra, ám ezt követően hiába állították ki Halturint és Rekecsinszkijt, a Domino egymás után hagyta ki a két emberelőnyt. Előbb Biros lőtt a blokkba, majd Fodor kísérletét ártalmatlanította a hazai hálóőr, aminek meg is lett a böjtje: gyors kontrát követően Zinnurov, Agarkov, Irisicsev volt a labda útja, és utóbbi mattolta Gergelyt (3–3). Nagyon pörögtek az oroszok, akik Finajev kiállítását is megúszták kapott gól nélkül, miután Fodor bombáját semlegesítette az orosz blokk. Kimondottan örültünk, midőn Jurcsik labdája a kapufával találkozott, és akkor sem szomorkodtunk, amikor a harmadik játékrész lefújása előtt 33 másodperccel előnybe kerülő Volgográd nem élt a lehetőséggel. Egészen pontosan Rekecsinszkij volt kénytelen megbarátkozni (nem először) a kapufával.

Az utolsó negyedben sajnos gyorsan vezetést szereztek a hazaiak, akik nem döntetlen-, hanem győzelmi kényszerben pólóztak. Szívós 10-11 méterről megeresztett lökete után csak a kapufa zúgott fájdalmasan, majd Kovács Olivér jutott a kiállítás sorsára. Szerencsére ezúttal Kozlov találta el a keretet, a hamarosan következő Domino-előnyt pedig Biros gyorsan bevágta (4–4). Úgy tűnik, Biros Volgográd-specialista, tudniillik Budapesten négyszer vette be Makszimov kapuját. Hála istennek megtartotta jó szokását, mint ahogy a kapufa is kitartóan blokkolta a lövéseket – ezúttal Zsivcsikovét. Egy perccel a vége előtt még fórban játszhatott (időkérés után) a házigazda, ám Gergely lefülelte a labdát, s a maradék időt is sikerült kihúzni.
A vasárnapi Herceg Novi–Dubrovnik meccs végeredményétől függően tehát egy, vagy több góllal kell legyőzni két hét múlva a Dubrovnikot a Kőér utcában, s akkor méginkább felértékelődik a Volgográdban megszerzett pont.

– Minek köszönheti csapata a kötelező egy pontot? – kérdeztük Kovács Istvánt, a Domino mesterét.
Elsősorban a remek védekezésünknek, a négy gól magáért beszél. Az oroszok kőkemény, szoros emberfogásra épülő játékot játszottak, s különösen az utolsó negyedben igen nehezen tudtunk támadást vezetni, nagyon gyorsan letelt a támadóidőnk.
Legfrissebb hírek

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
16 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
19 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
20 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
37 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
41 perce

A kongói gólra Kane kétszer válaszolt – videók

Foci vb 2026
42 perce

Kane duplájával Anglia fordít a hajrában!

Foci vb 2026
50 perce

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik