UTE-pont a Ferencváros otthonából

2004.03.03. 22:36
Címkék
"Csoda lenne, ha nyernénk!"  jellemezte az FTC mérkőzés előtti állapotát Csapó Gábor, mivel kezdő heteséből négy játékos (a kapus Pelle, valamint Tóth László, Lehmann és Létay) sérülés vagy eltiltás miatt nem szállhatott vízbe. A túloldalon "csak" kisebb betegségek gyengítették a sorokat, mégis mindkét csapat tiszta erőből ugrott egymásnak.
Végigjátszott akciók után megszületett az első újpesti fór, amelyet Dávid a kapufa segítségével gólra váltott. A következő lila-fehér támadásnál Ferkó második beforgatása négyméterest ért, amit Kovács Róbert bevágott. A kétgólos vezetés hamar elillant, mivel Székely is belőtte az első hazai előnyt, és Suti briliáns ejtése Ács mögött kötött ki. Irtózatos iramban folytatódott a találkozó. A második negyed első hazai fórját Weszelovszky szemfülesen behelyezte a rövidbe, de egy veszni látszó újpesti lefordulás végén Hangody álompasszát Ferkó húzta be (3–3). Ezt követően felváltva estek a szebbnél szebb találatok: Suti remekül látta meg maga előtt az üres területet, és félpályás sprint után ismét átejtette az újpesti portást. Az egyenlítés megint gyorsan jött Dávid révén, előnyből, de ismét villant Suti, és egy emberelőnyös találattal beállította az 5–4-es félidei eredményt.
Folytatódott a hajtás és a gólváltás: Varga Dénes egy lejárt fórt vágott a hálóba, majd Székely pécézte ki magának a fórban manapság oly divatos rövid oldalt. Az ifjú Varga megint nem bírta visszafogni jobb kezét, aminek újabb egyenlítés lett a vége (6–6). Ezután Weszelovszky két, élményszámba menő találata kétgólosra hizlalta a különbséget, melynek hatására Petrovics Mátyás lecserélte kapusát. A becsobbanó Bóta éles fordulatot hozott a meccsen: mínusz kettőről plusz egyre hozta fel csapatát. Először Kéri lőtt be egy gyönyörűen kipasszolt újpesti lefordulást, majd ugyancsak ő talált rést a Fradi védelmén a negyedik negyed elején. Ezt Benczur is megirigyelte és ő is átlőtt (8–9). A nagy iramban sikerült lefordulnia a hazaiaknak, és Suti intelligens passzát Weszelovszky húzhatta a hálóba. A végén meccslabdája volt a Fradinak, mivel 29 másodperccel a vége előtt kapott egy emberelőnyt, de az időkérés után nem lőtték el a labdát, így alakult ki az igazságos döntetlen.

Csúcsforgalom a Fradi kapuja elôtt: az újpesti Benczur (labdával) társat választ, Székely, Weszelovszky és a kapus Bíró összpontosít (Fotó: Farkas József)
Csúcsforgalom a Fradi kapuja elôtt: az újpesti Benczur (labdával) társat választ, Székely, Weszelovszky és a kapus Bíró összpontosít (Fotó: Farkas József)
Csúcsforgalom a Fradi kapuja elôtt: az újpesti Benczur (labdával) társat választ, Székely, Weszelovszky és a kapus Bíró összpontosít (Fotó: Farkas József)

Mennyit számított a kapuscsere? – kérdeztük Petrovics Mátyást, az Újpest edzőjét.
– Döntő volt, mert Bóta Krisztián segítségével vissza tudtunk jönni. Igazságos a döntetlen, de megnyerhettük volna a meccset.
Mennyire reális a döntetlen? – érdeklődtünk a négygólos Weszelovszky Lászlónál.
– Ez a reális eredmény. Szirányi Balázs van olyan jó center, mint Tóth László, de még nem olyan rutinos. Ô sem bír végig egy egész mérkőzést. Nehezítette a dolgunkat, hogy szinte alig volt cserejátékosunk. Mi is meg tudtuk volna nyerni a találkozót és az Újpest is.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
3 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
3 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
4 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
4 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
4 órája