Nyerő Godova-csapat

Vágólapra másolva!
2003.07.13. 21:12
Címkék
Eszményien kezdődött az utolsó játéknap. Az ifik a korai kezdés ellenére úgy pörögtek, lelkesedtek, hogy öröm volt nézni. Az Eye of the Tiger című számra egyszerre ugrottak a vízbe, és az összetartás később is érezhető volt.
Az ellenfél német csapatról ugyanez nem volt elmondható, talán ezért sem szerezhették meg a hetedik helyet. A fiatalok remekül lőtték be az emberelőnyöket, rendkívül fegyelmezetten, egymást segítve védekeztek, és a kapusokat is csak pozitív jelzővel lehetett illetni. Merész András edző így értékelte az elmúlt négy napot: "Az egész tornán mutatott teljesítményünkkel elégedett vagyok, főleg, hogy a végére a győzelem is megérkezett.”A bronzmeccsen az oroszok csak hosszabbításban tudtak nyerni, de az igazi őrület csak ezután kezdődött. A döntőben a magyar juniorok nagyon rosszul kezdtek. A horvátok motiváltsága, győzni akarása gólokban is megmutatkozott, Godova Gábor tanítványain viszont inkább a fásultság volt érezhető. Három negyednyi játék után még a döntetlenre sem sokan fogadtak volna, ekkor azonban valami megmozdult. A fiúk elkezdtek játszani. Czigány Károly átlövései utat találtak, végre bement két emberelőny – Létaynak és Deckernek hála –, így következhetett a hosszabbítás. Az öldöklő küzdelemben az első három perc hozta a döntést: Szabó Nándor harmadik centergólja és Létay második találata a magyar oldalra billentette az eredményt – a mérkőzésen először. A boldog játékosok között az edző, Godova Gábor azért a tanulságokra is felhívta a figyelmet. "A győzelem és a siker is szép, de ezen a tornán is láthattuk, hogy a junior-világbajnokságnak négy-öt esélyese van. Szerencsére mi is közte vagyunk.”Gyulai Várfürdő-kupa, nemzetközi juniortorna

Döntő

Magyarország–Horvátország 9–8 (2–2, 1–2, 2–3, 2–0, 2–1, 0–0)

Döntő

Magyarország–Horvátország 9–8 (2–2, 1–2, 2–3, 2–0, 2–1, 0–0)

Gyula, 600 néző. V: Njegovan (szerb-montenegrói) Csajdakov (orosz)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – CZIGÁNY 2, Varga Dániel, SZABÓ N. 3, Gór-Nagy, Hosnyánszky 1, LÉTAY 2. Cs: Decker 1, Süveges, Balatoni, Hangody, Varga Dénes, Hegedűs. Szövetségi kapitány: Godova Gábor, Derekas Szilárd
HORVÁTORSZÁG. Góllövők: Sutic, Markovic 2-2, Seglic, Antonievic, Paskvalin, Boskovic 1-1
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 8/3

A 3. helyért. Oroszország–Görögország 11–9 (1–2, 2–3, 0–3, 6–1, 2–0, 0–0). Az 5. helyért: Spanyolország–Olaszország 6–3 (0–0, 2–0, 0–1, 4–2). A 7. helyért: Magyar ifjúsági válogatott–Németország 11–8 (2–2, 3–2, 2–2, 4–2).

A torna végeredménye: 1. Magyar juniorválogatott, 2. Horvátország, 3. Oroszország, 4. Görögország, 5. Spanyolország, 6. Olaszország, 7. Magyar ifjúsági válogatott, 8. Németország
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
15 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
15 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
15 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
16 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
16 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
17 órája
Ezek is érdekelhetik