Kiss Csaba is vízbe ugrott

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2003.07.09. 22:41
Címkék
Voltaképpen egyetlen klasszis pólóst láthatott az, aki kilátogatott az új-szegedi uszodába. Kiss Csaba, a Sabadell és a válogatott balkezes bombázója is vízbe csobbant a Szeged-Beton VE edzésén.
Az ember már-már reménykedett, hogy visszatér nevelőegyesületébe, ő azonban hamar lehűtött mindenkit: "Barcelona kútba esett, a világbajnokság helyett a strandvízilabda-bajnokság hétvégi, egri selejtezőjére készülök.”Kiss Csaba jelenléte mellett akadt egy igazán fontos esemény: Juhász György szakosztályelnök boldogan jelentette be, hogy Varga Péter a következő idényben is a csapat rendelkezésére áll. A szegedi pólóbarátok közkedvelt "Pepéje” azért nem tudta megerősíteni az örömteli hírt, mert még hetekig Svájcban idegenlégióskodik. Ami pedig a játékoskeretet illeti, az elmúlt évi bajnokság hatodik helyezettjének veszteséglistáján Brad Kittradge, Jonathan Samuels, Kozma Zsolt, Fábri József, továbbá a Ferencvároshoz távozott gólkirály, Weszelowszky László és a pályafutását Egerben folytató Éles Vilmos neve szerepel. Szerencsére tekintélyesebb az érkezők névsora, hiszen Szűcs Levente (korábbi egyesülete a BVSC), Haufe Tamás (FTC), Torday Árpád (Rote Erde Hamm), Szabó Nándor (Szentesi VK), Pataki Gergő (Szolnoki VSC) és Plézer János (Cegléd) egyaránt egy évre kötelezte el magát a Tisza-parti klubnak. Rajtuk kívül az ifjúsági gárda tehetségei, Szeghy Zoltán és Görög Gábor játékára is számíthat Horváth Viktor vezetőedző. A felkészülés első három hetében az uszodában, valamint a közeli ligetben futva sok-sok kilométert hagynak majd maguk mögött Molnár Péterék. A rövid augusztus eleji pihenőt követően a labda lép elő főszereplővé az edzéseken, míg szeptemberben a tervek szerint három tornán és egy szerbia-montenegrói túrán vesz részt az alakulat.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
1 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2 órája