Nincs finálé magyar nélkül

Hogyan kell készülni egy elődöntőre? Hát így: "Menjetek, ejtőzzetek kicsit!” Mesteri tanács. Megfogadták. Mindent megfogadnak, amit Faragó Tamás mond nekik. Isszák a szavát. Az olaszok elleni kizsigerlő győztes csatát mértéktartó mulatozás követte. A kulcs – mi más – a felgyülemlett feszültség együttes oldása volt. A tizenhárom leány, akiknek vállán, bokáján addigra megkopott a felfestett piros-fehér-zöld, az egységet jelképező festék, elindult hát, felkereste az egyik perthi kiszolgáló egységet. Kiengedték a gőzt a fejükből.
Reggel: "Gyerekek, most nem megyünk le az uszodába, itt a medence, lubickoljatok ebben.”
Lubickoltak. A Sebel Hotel nyugalmát pillanatok alatt felforgatta a középdöntőt, a világbajnokot túlélő, ettől és az előző estétől felszabadult hölgykoszorú, a miniáztatóban hangulatos női partit rendezett. Edzésre természetesen ilyenkor már nincs szükség – aki a felkészülési szakaszban nem tett szert megfelelő erőre, úgy sem lenne már versenyben az utolsó két napon.
"Nem adunk esélyt nekik!” – hangoztatta a társaság (amely természetesen az elődöntőre újra kifestette magát) oly akaratosan, hogy elképzelni sem lehetett, amint megtréfálják őket az oroszok. Mindazonáltal nem ihattunk előre a medve bőrére, a szövetségi kapitány sem győzte hangsúlyozni: módfelett veszélyes ellenfél ám az orosz. A délutáni derbi eleje rögvest igazolta ezt a tételt: az első negyedből már csak fél perc volt vissza, és 3-1-et mutatott a Challenge Stadion táblája.
Nem ide.
Pedig az elsőt Zantleitner Krisztina lőtte. Akcióból, bemozdulva, pontos passzt kapva. Hanem eztán két fórt is parlagon hagyott a csapat (Szremkó Krisztina és Drávucz Rita volt a ludas), míg az ellen kettőt kíméletlenül bevarrt. Ráadásképpen Zubkova élete gólját lőtte (kilencről, a bal felsőbe), aggodalmat ültetve ezzel a magyar delegáció arcára.
Felesleges aggodalmat, mint kiderült. Elvégre nem megmondták, hogy nem adnak esélyt nekik?!
Sós Ildikó. Világklasszis kapus. A beceneve "Manó”, pólósként óriás. Védett. Nem egyet, nem kettőt, tizenkettőt. Átlövést, egy az egyet, ejtést, akciót és hátrányt.
Stieber Mercédesz. A női szakág Estiartéja. Ha kell, irányít, ha kell, gólt lő, ha kell, asszisztot ad, ha kell, feláldozza magát. Kérem szépen: irányított, gólt lőtt, gólpaszokat adott, feláldozta magát (csak hogy az egyaránt két-két személyi hibával álló Ágnes, Valkay és Primász ki ne pontozódjék rögvest az elején).
Szremkó Krisztina. Sziszifuszi munka az övé. Ütik-vágják, orrba verik, még a szemébe is kap, de állja a sarat. Három kiállítást centerezett össze, ráadásképp még bekkelt is. Nem hiába világ-és Európa-bajnok.
Zantleitner Krisztina. A torna felfedezettje. Mert hogy csak így vélekedik róla a mester. Joggal. A válogatottban eleddig nem igazán preferált huszonnyolc esztendős hölgy káprázatosat alakít ezen a Világkupán. Az oroszok életét is megkeserítette. Turovával, a szbornaja centerklasszisával váltakozó csatát vívott, mindemellett maradt ereje a támadásokra is! Befejezett kér fórt és lőtt újra egy akciógólt, az olaszok után az oroszok kapujába is óhéberezett egyet. Vízről húzott a kapuba, gyorsan, dinamikusan, első rangúan.
És a többieket se feledjük! Elsősorban Pelle Anikót, Primász Ágnest és Valkay Ágnest, akik okosan alájátszottak a többieknek; Valkay Erszébetet és Tiba Zsuzsát, akik felváltva emésztették az orosz bekkek erejét; Drávucz Ritát és Györe Anettet, akik ketten ötször csenték el a labdát a riválistól; Benkő Tímeát, a balkezes dunaújvárosit, aki élete első világversenyének (ifi és junior válogatott sem volt) elődöntőjében csak bevágott egy előnyt; és természetesen a cserekapust, Horváth Patríciát, akinek fő feladata Sós Ildikó bemelegítésére, spannolására, segítésére korlátozódik.
Szóval, a csapat, azazhogy a CSAPAT 1–3-ról egy huszáros 5-0-val döngölte vízbe Szergej Florov egységét, amely ugyan 6–5-re még fel tudott zárkózni, de ezzel az összes erejét felemésztette. Drávucz és Pelle adta meg a kegyelemdöfést – Faragó Tamás két kezét a magasba emelve ünnepelt a parton. Az érzelemmegnyilvánulás ezen fajtáját Salimova négyméterese sem kisebbítette, egyszersmind világossá vált: Barcelona (nemzetközi torna), Budapest (Eb), Fukuoka (vb) és Iraklion (újabb nemzetközi torna) után itt, Perthben, a Világkupán sem adja alább döntőnél a Faragó-alakulat. Amely az utolsó napon a kanadaiakat felülmúló Egyesült Államok ellen vívja az aranycsatát.
És hogy miként készült szombat este a fináléra?
Természetesen ejtőzött egyet.

Mestermérleg
Faragó Tamás: – Fáradtak vagyunk. A nehezén túl vagyunk. A legnehezebbje viszont még hátravan.
Szergej Florov – Jó kezdés után sokat hibáztunk, ez pedig megbosszulta magát a magyar csapat ellen. A bronzérmet mindenféleképpen meg kell szereznünk.


Így látta a meccs hőse, Zantleitner Krisztina

Az elsőt (1–0): – Nagyszerű leúszás volt. Jól ment a labda, fórban voltunk elöl, éreztem, hogy odakerülhetek a kapu elé. Odaértem, és Merci már paszszolt is. Akkor már nem volt nehéz dolgom.
A másodikat (3–3): – Valkay Ágié az érdem. Ügyesen lerázta magáról a védőjét, aki már csak szabálytalankodni tudott ellene. A fórt aztán jól játszottuk meg, nekem be kellett lépnem a kapuhoz, Ági pedig remekül hozott helyzetbe. Megint csak be kellett tennem.
A harmadikat (6-3): – Na, ez már nehezebb volt. Sokat gyakorlom ezt a centermozdulatot. Nem vagyok egy aláfordulós típus, hosszú kezeim miatt inkább ezt a vízről behúzós figurát próbálom megcsinálni. Most is így tettem, a védő nem fért hozzám, és hála Istennek a kapus is meglepődött.
Az elődöntőt: – Az első negyedben figyelmetlenek voltunk, még szerencse, hogy Tiba Zuzsi a dudaszóval egy időben felhozta mínusz egyre a csapatot. Ez lelkiekben rengeteget segített. Összeállt a védekezésünk, Manó remekül védett, és elöl is pontosan játszottunk. A második játékrésztől kezdve egyértelműen jobbak voltunk.
A finálét: – Irtó nehéznek ígérkezik. Fizikálisan tökéletesen felkészített együttes az amerikai, biztosan nagy adok-kapok lesz. Meg kell majd próbálni lefordulni róluk, és az emberelőnyöket az eddigieknél jobban kell értékesítenünk. Nagyon együtt vagyunk, ez lehet az alapja a sikernek.