Hol Zsolt, hol nem Zsolt

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2002.09.04. 21:56
Címkék
Néhány napja az Óbecséről érkezett Kozma Zsoltot tesztelte Horváth Viktor, a Tabán Trafik-Szeged mestere. A 19 éves, csaknem kétméteres center produkciója olyannyira megtetszett a szakembernek, hogy az átigazolás részleteiben is megegyezett kiszemeltjével. Kozma szívesen ment Szegedre, annak ellenére, hogy klubja, az egykor szebb napokat látott, Bajnokok Ligája-győztes Be-csej kötötte az ebet a karóhoz, s játékosa érvényben lévő szerződésére hivatkozva, röghöz kötéssel fenyegetőzött. Az óbecsei klub ragaszkodásának apró szépséghibája az volt, hogy immár fél esztendeje fizetésképtelen. Kozma tehát megérkezett (aztán néhány napra nyoma veszett, s többen azt hitték, valamelyik fővárosi klub úgymond "lenyúlta”, ám kiderült, szó sincs ilyesmiről), ugyanakkor a BVSC-ből nyáron igazolt Németh II Zsolt nem lesz tagja a Tabán Trafik keretének. A mindössze tizenkilenc éves, bármelyik poszton bevethető pólós a hírek szerint Egerben folytatja pályafutását.A szegedi egyesület hosszú idő után ismét rendez nemzetközi tornát. A szeptember 5–7-ig tartó eseményen a házigazdán kívül a BVSC, az FTC, az Eger, a Szolnok, a Cegléd, az Oradea (román) és a Galatasaray (török) alkotja a mezőnyt. A torna csütörtökön 14.30 órakor az FTC–Oradea mérkőzéssel kezdődik, az első napon négy, pénteken nyolc összecsapást rendeznek, míg szombaton a helyosztókra kerül sor.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
22 perce

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
27 perce

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
55 perce

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
55 perce

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
1 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
1 órája

A megismételt büntetőből lőtt találat új erőt adott, a United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
1 órája