A barométer aranyra áll

Aztán a vízben még mindig látszódtak a fogsorok, az ajkak azonban vigyor helyett vicsort formáztak – ami mindazonáltal természetes egy magyar–olasz összecsapáson. Campagna kapitány például a dobogó tetején hadonászott Molnár vezető gólja után, szerinte a center szabálytalanul bontott fogást – maradjunk annyiban, két egymásba fonódó közül az ügyesebb kerekedett felül. Ezzel viszont nagyjából letudtuk támadásban az első negyedet, kissé ritmustalanul szőttük az akciókat, lövés se nagyon ment Tempesti irányába – a túloldalon viszont Mistrangelo behúzta a labdát a vendégek második előnyéből, avagy 1–1-gyel zárult az első rész.
A másodikban előbb Szécsi fújt ébresztőt (remekül hárított hátrányban), utána a spanyol bíró egy jóindulatú négyméterest Molnár javára (Kiss Gergő nem tévesztett). A következő két emberelőny jogosságához kétség sem férhetett, ráadásul a megjátszással sem volt gond: Fodor a rövidbe pakolta a labdát, míg Steinmetz Barna Benedek villámgyors bejátszását paskolta be. Ezt követően Szécsi egymás után három lövést védett három másodperc leforgása alatt emberhátrányban – ha a kontrából mattolunk, alighanem megroppannak a taljánok. Ehelyett egy nem túl jó átadásunkat követően visszafordulhattak, s büntetőig vitték a rekontrát, így Alessandro Calcaterra jóvoltából látótávolságon belül maradt a vetélytárs (4–2).
Parlagon hagyott előnnyel indítottuk a harmadik hét percet, ám a zsenialitás és a fáradtság hamar javított az összképen: Fodor egészen fantasztikus mozdulattal szerelte az egy az egyben kapura törő ellenfelet, így a túlvégen az egy hete edző, ezért az erőnlét tekintetében messze nem csúcsra járó Kásás többméteres hátránya előnnyé változott – a többi meg rutinmunkának számított. Kezdtek szétesni a taljánok, egy újabb remek ellenakcióból a nyáron végre megint "fényárban úszó” Molnár ezúttal a szélről pattintott eszményien a hosszúba. Jóllehet Angelini közbeköhintett, egy szép hat a hat elleni kombináció végén Steinmetz Ádám négyméterest harcolt ki, Kiss Gergő keze pedig ismét egy agysebészét idézte (7–3).
Nehezen tudtuk elképzelni, hogy ezen a derbin még izgulnunk kell – s ha Kásás nem zúdítja fölé a labdát emberfórban, gyaníthatóan tényleg táncpartivá alakult volna át a rendezvény. Így viszont az olaszok Rath gólja után megjátszották az utolsó esélyüket, a játékvezetők picit "mentek velük”, s négy perccel a befejezés előtt azt kellett látnunk, hogy Binchiék az egyenlítésért "adogatnak”. Rath azonban harmadjára "outot” ütött (mellé ment a labda), jöhettünk mi, Kiss Gergő pedig egészen eszményien helyezkedett ahhoz, hogy a dzsumbujban lövőhelyzetbe kerüljön, majd nem adott sok esélyt Ferrarinak: káprázatos kapufás gólt suvasztott a szélről. Ezzel aztán vége is szakadt az olasz reneszánsznak, különösen hogy Szécsivel az élen egy percen belül két hátrányt bekkelt ki a csapat.
A csapat, amely 1997, 1999 és 2000 után immár negyedszer nyerte meg a tornát – három év után megint százszázalékos teljesítménnyel. Az Unicum-kupa amúgy eddig barométerként is remekül bevált: az említett három esztendőben a soron következő világversenyen is a mi himnuszunkat játszották az eredményhirdetésnél.

Mestermérleg
Kemény Dénes: – Elérkezett a köszönetnyilvánítás pillanata: egyenlő mértékben vagyunk hálásak a bennünket feltétel nélkül támogató, sokezres nézőseregnek és a kupa fő támogatójának, a Zwack Rt.-nek.
Alessandro Campagna: – Az első félidőben kialakult különbség szerintem nem volt reális, a harmadik negyedben ráadásul elkezdtünk hibát hibára halmozni.