Csak csendben
Nem csináltak nagy ügyet Kemény Dénes meglehetôsen véleményes piros lapjából a nemzetközi szövetség korifeusai. Szóba sem került az ügy a döntô elôtti technikai értekezleten, szép csendben elsikkadt az egész. Roberto Petronilli, a kapitányunkat Amerikában kiállító, és most is közremûködô játékvezetô így megkíméltetett egy kínos beismeréstôl, a FINA meg tett arról, hogy ne szivárogjon ki: sérült az automatikus eltiltás rendje. Szemtanúk állítják, jóllakott kecskéket és zöldellô káposztákat láttak az ülés helyszínén.
A vereség művészete
Ez lassan olyanná válik, mint a kasztanyetta. Régi hagyomány. Nevezzük spanyol bujkálósnak. Az esztendő legfontosabb eseménye előtt idén ez a Világkupa nincs az a tét, ami arra kényszeríthetné Joan Janét, hogy teljes vértezetben vonultassa fel hadait. Hol ez nem játszik, hol az.
Szécsi Zoltán és társai ugyan mindent megtettek, ám végül a szerencsésebb csapat, a világbajnok spanyol gárda nyerte a csatát
Szécsi Zoltán és társai ugyan mindent megtettek, ám végül a szerencsésebb csapat, a világbajnok spanyol gárda nyerte a csatát
Egyébként meg azok. A nyitányon az olimpiai bajnok a világbajnokkal találkozik. Nem kevés.
A nyitány remek, leszámítva, hogy a himnuszunk helyett valami teljesen mást játszanak. A balsors mindazonáltal Andreót tépi: Molnár centerezése épphogy beperdül a kapufáról a második számú kapus háta megett. Néhány remekbe szabott szerelést követően érkeznek az első labda nélküli kiállítások centerből, Molina közelről beteszi az övékét, nálunk Andreo odaér Benedek kapáslövésére, ám a kornert követően Kiss Gergő átzúzza a zónát (1–2). Ugyanezt megteszi Gómez is, igaz, a kettő között két gyengébb centermegjátszáson múlik a 1–3 – ehelyett lesz 2–2, habár egyelőre kedélyesnek hat az egész.
A második rész eleje sem veretesebb: felállt védelem ellen küszködünk, három tiszta lefordulásunkból viszont csak az egójukat növeljük, avagy Andreo szédületesen érzi, hová lőnek Benedekék. A balkezes Kissekkel viszont gondjai támadnak, a következő két előny végén elég simán köt ki a labda a hálójában, elébb Gergő, majd Csaba jóvoltából (jól sikerült a center helyzetbe hozása, csakis kiállítás lehetett a vége). A fonál a kezünkben, olyannyira, hogy a következő kontrából Vári pazar továbbpöccintését Bárány kapásból a léc alá pakolja, amire már az eladdig alélten szemlélődő görög közönség is felhördül (2–5). Kár, hogy a negyed közepére szinte tökéletesen összeállt védelem egy kipattanót követően úgy véli, ebben az emberhátrányban már nem történik semmi: Molina a duda pillanatában húz, a bírók középre mutatnak; lehetne vitatkozni – inkább figyelni illett volna.
Jobban koncentrálunk a folytatásban, Szécsi remekül véd hátrányban, Benedek passza viszont kissé rövid Molnárnak, ezen a mi előnyünk megy el, Sánchez-Toril centergólja meg az ajándék kategóriája (4–5). És a lejtmenet nem szűnik, Ivan Moro egy lécről levágódó labdát tesz be közelről, valahogy az az ember érzése, ha nincs az a gól az előző negyed végén, békés fürdőzés zajlana – ehhez képest már vezetnek. Egy szerelést követően valahogy visszakerül a labda Pérezhez, ő beteszi az üres kapuba, ez a harmadik akciógóljuk (6–5). Fórban elszáll a bátorság, nem lő senki, csak amikor már késő, később Benedeknek szerencséje sincs, a léc ment az elsüllyedt Andreo helyett. Még elmegy egy újabb kontra, a Világliga eddigi leglidércesebb negyedét záró dudaszó valóságos megváltás.
Még jó, hogy náluk is van "black-out”: miközben Benedek visszaszerzi a labdát egy bruszt során, Molnárról elindul a bekkje – az egyedül maradt középcsatárnak ez rutinmunka. Az már nem, ahogy a a következő támadáshoz felérve a szélről a hosszú felsőbe pattint: brahi és szuperbravúr, továbbá nyugalmat kölcsönöz. A rend mintha helyreállna, Pérezt Biros blokkolja hátrányban, majd ugyanő szenzációs surrantással leli meg a lyukat a zónán (6–8). Sajnos, Gómez remek pattintása megakad a rövid felsőben, ami a spanyolok megrendült lelkivilágát dúcolja alá (7–8). És amilyen mázlijuk van, később két blokkolt lövést követően harmadjára Daniel Moro elé pattan egy ejtés a lécről, újabb üreskapus gól, három perccel a vége előtt megint iksz, ahelyett, hogy két elspriccelő emberünk eldöntené a derbit (8–8). Nem túl acélos támadásokkal peregnek le a másodpercek, kétszer szereljük Pérezt, ami szép teljesítmény, elöl viszont nem jönnek be a távoliak: az utolsó harminchat másodpercet egy időkérés után ők viszik végig. Illetve, tizenegy másodperc marad – a középkezdés után. A külső védők nézik, amint Pérez átbirkózza magát Steinmetzen (elkélne a segítség), aztán becenterezi a labdát. Időkérés, a veszett fejsze nyelének keresgélése. Hasztalan, lövés helyett a centert próbáljuk helyzetbe hozni, kiállítást már rég nem fújnak az amúgy korrekten fütyülő bírók, így a labda és a győzelem az övék. Nehéz elhinni 2–5, de különösen 6–8 után.
Amúgy láttunk már néhány ilyet a spanyolok ellen. Mindannyiszor csóváltuk csupán a fejünket: ezt művészet volt elveszíteni.
Mestermérleg
Joan Jané: – Ahhoz, hogy az általam a világ legjobbjának tartott magyar csapatot legyőzzük, kiváló produkcióra van szükség. Sikerült remekül teljesítenünk, ám egy ilyen hosszú sorozat végén, amikor mindenki fáradt, ez nem garancia a további sikerekre, legközelebb akár fordulhat is a kocka.
Kemény Dénes: – Érthetetlenül hullámzott a csapat teljesítménye, ezért, noha többször is kezünkben volt a győzelem, mindig megadtuk a sanszot a spanyoloknak.
Pénteki program
Oroszország–Spanyolország 18 óra (magyar idő szerint), Görögország– Magyarország 19.30 (Petőfi rádió, 20.05)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik