Mi lesz veled, Vasas?

A.Z. A.Z.A.Z. A.Z.
2002.05.30. 22:41
Címkék
Mi lesz veled, Vasas? A kérdés, amely mindinkább foglalkoztatja az angyalföldi drukkereket, a kérdés, amely normális körülmények közepette egy KEK-győztesnél senkinek sem jutna eszébe, a kérdés, amely a hétfői fegyelmi ügy után mindinkább aktuális. Mi lesz veled, Vasas? Mi lesz azok után, hogy első fokon négy játékos, Hesz Máté, Mátyás Zoltán, Varga Tamás és Varga II Zsolt is hosszú eltiltást kapott? És mi lesz azok után, hogy az edző, a csapatot ismételten európai kupasikerre vezető, Magyar Szuperkupa és Kupa-győzelemhez segítő Somossy József 13 hónapig nem ülhet a kispadra? Mindazonáltal persze még semmi sem lefutott. Az egy- és másfél éves eltiltások miatt fellebeznek az angyalföldiek, mintahogy a szövetség főtitkára is megteszi ezt. Immáron bizonyossá kezd válni - ezt a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, Martin György is megerősítette hétfőn reggel a Nap TV-ben -, fegyelmi bizottság ide, fellebbviteli grémium oda, mindenképpen harmadfokra, azaz az elnökség elé kerül majd a bajnoki döntő ügye. Mi lesz veled, Vasas? A sokakat érdeklő kérdés felvetődött természetesen a szakosztálynál is, információink szerint hétfőn elnökségi ülés, majd szakoszálybéli tanácskozás keretében keresték a választ az érdekeltek. Az érdekeltek és a szponzorok, akik továbbra is bajnokesélyes csapatot szeretnének támogatni. Próbáltuk elérni Méhes Jenőt, a pólócsapat vezetőjét - akit a fegyelmi bizottság ez év végég tiltott el, mondván, nem próbálta megakadályozni az ominózus verekedést... -, ám egész nap folymatosan tárgyalt, a csapat ügyében intézkedett. Nincs könny? helyzetben, hiszen az óriási bizonytalanságban nehez rábírni bárkit egy esetleges szerződés aláírására. Szóval, mi lesz veled, Vasas?
Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
17 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
42 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája