MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2022.07.02 23:38 Frissítve: 2022.07.08 21:14

Kézcsók, hölgyeim! – Malonyai Péter jegyzete

 

A felénél járt az amerikaiak elleni világbajnoki döntő, egy góllal vezetett az ellen, ám már megemeltem a kalapomat a magyar lányok előtt. Elsősorban azért, mert fantasztikusan védekezett a csapat, márpedig a pólóban is ez az alfa meg az ómega. A szinte örökös bajnok amerikai lányok ellen nem akármilyen tett az ilyesmi, aki látott már pólómeccset, észrevehette, hogy gyorsan, maga- és labdabiztosan passzolnak, erőteljesen lőnek.

Más kérdés, hogy alfa ide, ómega oda, a mérkőzéseken az dönt, melyik csapat lő több gólt. Tehát: a támadások. Itt már azért akadtak gondjaik a mieinknek, az akciók, a passzok kevésbé voltak magabiztosak. Így aztán az utolsó negyed úgy kezdődött, hogy három góllal vezetett az Egyesült Államok, ami nem sok jóval kecsegtetett.

 
Kikaptak a magyar lányok a döntőben, ám büszkék lehetünk az ezüstéremre is

Sőt. Előrevetítette a végét. Azaz, dehogy a végét, hiszen ebben a csapatban (ideértve a most játszók mögötti ifjakat is) van még tartalék, amelyet Bíró Attila és társai biztosan előbányásznak majd a jövőben.

Ezüstérem, másodikak vagyunk a világon.

Női pólóban, amit sokan hajlamosak lenézni, nem kéne. Elvégre a lányok-asszonyok ahogy korábban, most is képesek némi ellenszélben is tenni a dolgukat, s mára eljutottak odáig, hogy világbajnokságon, itthon ők legyenek a fény – vízilabdában. Tompítva azt a csalódást, amellyel a mindig magasabban jegyzett fiúk szolgáltak

Az urak kezet csókolhatnak a hölgyeknek, s nem csupán az egykori (sajnos elfeledett) udvariassági szokások okán, azért is, mert ha a póló szóba kerül a következő hetekben, hónapokban, úgy kezdődik majd mindenfajta elemzés, hogy a lányok igen, a fiúk viszont...

A döntő előtt Bíró kapitány úgy vélte, ha létezik csapat, amelyik képes legyőzni az amerikaiakat, az a miénk. Nem beszélt mellé, hiszen volt esély rá, addig mindenképpen, amíg nem őrlődtek föl a lányok a velük szemben állók megfékezésében, s nem siettették a támadásokat.

Hogy ez mivel váltható ki, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy meglesz rá a recept. Egyrészt a már említett szakmai háttér miatt, másrészt, mert ezek a lányok nem hiszik, hogy ők a világ legjobbjai, de vágynak rá, tesznek érte folyamatosan. Most sem lankadtak, hiszen az utolsó felvonásban négygólos hátrányt csökkentettek kettőre, izgalmassá téve a végét.

Gyönyörű az ezüst, köszönjük, lányok!

A fiúk pedig ne feledjék a kézcsókot.

A szerénység is fegyver.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2022.07.03 22:55:11

Vizes vb 2022 BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A gyengébb nem egyre erősödött. Már nem csak lányos apukák tűntek fel a kispadokon, nem kizárólag tehetségtelen úszók váltottak pótcselekvésként a pólóra, a tribün »háztáji« jellege is megszűnt. Olyannyira, hogy a szombati döntőben – de már kedden, az ausztrálok ellen, a négy közé jutásért – is telt ház, hatezer néző, sőt szurkoló biztatta a csapatot, és senkit nem láttam perecért rohangálni.

2022.07.03 22:15:55

Vizes vb 2022 CSURKA GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Nem feltétlenül ezen múlt, a címvédők jobbak voltak. Csak ha már ilyen közel jártunk, akkor... Azért így is happy end a vége, avagy alighanem az utóbbi évek legboldogabb pólós ezüstérmesei léptek dobogóra.

2022.07.03 19:36:53

Vizes vb 2022 PATAI GERGELY (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Trónfosztás a férfiaknál, a spanyol vízilabdacsapat szétlövés után megverte az olasz válogatottat.

2022.07.03 12:26:57

Vizes vb 2022 LAKNER GÁBOR, PATAI GERGELY (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)

Férfi vízilabdázóink magabiztos sikerrel zárták a hazai világbajnokságot.