Vízilabda: felnőnek a feladathoz a férfi élvonal tizenévesei

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.20. 19:34
Címkék
A férfi vízilabda ob I ötödik fordulójában a legtöbb utánpótláskorú játékost foglalkoztató KSI ezúttal nem járt közel a bravúrhoz, az ugyancsak számos tinédzserrel tűzdelt UVSE azonban folytatta szárnyalását.

A férfi vízilabda ob I ötödik fordulójában számos utánpótláskorú játékos élt a lehetőséggel, és mutatott be újra remek teljesítményt. Rövid összeállításunkban a 2001-es születésű, tehát még a juniorválogatottban érdekelt lehet, és a náluk fiatalabb pólósokkal foglalkozunk.

Az utánpótláskorúakra építkező KSI annak a Vasasnak az otthonába látogatott pénteken, amely az előző fordulóban a másik csikócsapat, az UVSE vendégeként szenvedett némileg meglepő, 9–7-es vereséget. A piros-kékek a Komjádi uszodában nem szerettek volna hasonló nehézségekbe ütközni, és már félidőben 6–1-es vezetésre tettek szert. A harmadik és a negyedik játékrészben megkezdte a gólgyártást a KSI is: a meccsen a 17 évesek közül Pető Attila három gólt szerzett, Dubinák Szabolcs és Csapó Ádám két gólig jutott, míg a 18 esztendős Lantos István és Keszthelyi Attila egyszer volt eredményes. Utóbbi először szerzett gólt az első osztályban. Mindez azonban kevés volt Horváth János csapatának a bravúrközelséghez, a járványhelyzet miatt még csak a második bajnokiját játszó együttes 15–9-re kapott ki.

Vigváti Vince négy meccsen 12 gólt szerzett az ob I-ben Fotó: Varga Jennifer/UVSE
Vigváti Vince négy meccsen 12 gólt szerzett az ob I-ben Fotó: Varga Jennifer/UVSE

Vigvári Vince négy meccsen 12 gólt szerzett az ob I-ben  •  Fotó: Varga Jennifer/UVSE

Szombaton az UVSE ott folytatta a Budapesti Honvéd otthonában, ahol a Vasas ellen abbahagyta. Vincze Balázs legénysége 4–1-es előnnyel vágott neki a második negyednek, és ezt végig igyekezett tartani. Bár a Vasas előbb a 18 éves Kevi Bendegúz révén egy gólra zárkózott, majd az utolsó felvonásban egyenlített (6–6), az UVSE-s fiatalok tudtak váltani, és a meccs a három gólig jutó, 17 éves Vigvári Vince, valamint a nála egy évvel idősebb Belényesi Dávid találatával zárult a lilák részéről – a hajrában a vendéglátók csak szépíteni tudtak. Az UVSE négy mérkőzés után hibátlan az ob I-ben, Vigvári Vince pedig 12 góljával a góllövőlista harmadik helyén áll.

A három mérkőzés után ugyancsak százszázalékos, és a fiataloknak egyre több lehetőséget adó Eger 17–10-re nyert otthon a Debrecen ellen. A hajdúságiak csapatából a 16 éves Kis Ferenc és a 2001-es születésű Bodoróczki Tamás élete első ob I-es gólját szerezte. Mellettük a 18 éves Krasznai Bendegúz is betalált.

Magabiztos, 16–9-es győzelemmel kezdte meg az ob I-es szereplését a Szolnoki Dózsa a Szentes ellen. A hazaiak közül a 19 éves Konarik Ákos átmentette jó formáját a kupából, és három góllal nyitott, de a 18 éves Szeghalmi Zsombor is megrezegtette egyszer a hálót. A szentesiekből az ugyancsak 19. életévében járó Bozó Péter talált kétszer kapuba.

A Pécs a negyedik hazai összecsapásán is veretlen maradt otthon. Ezúttal a Tatabányát győzte le 11–10-re, így az izgalmas végjátékot hozó meccs megnyeréséhez az is kellett, hogy a 17 éves Kókai Szilárd megszerezze első gólját a férfi élvonalban.

Szombaton az OSC–Miskolc és a Szeged–Kaposvár mérkőzés elmaradt, vasárnap az FTC–BVSC-Zugló volt az egyetlen esemény. A találkozó nem akárhogyan kezdődött a Népligetben, hiszen a BVSC egy góllal vezetett a félidőben, majd a fordulást követően 7–5 állt az eredményjelzőn a vendégek javára. Ezután a Ferencváros összekapta magát, és folyamatosan felőrölte ellenfelét. A 13–9-es, simának tűnő hazai győzelemhez a 19 éves Vigvári Vendel két gólja is szükségeltetett.

A férfi vízilabda ob I tabellája és statisztikái ITT érhetők el.

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
12 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
28 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
41 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
54 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
1 órája

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik