Triatlon: saját magát lepte meg leginkább az U23-as vb-n Kropkó Márta

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.12.03. 16:11
Címkék
Az U23-as triatlon-vb-n a női mezőny legfiatalabbjaként a 11. helyen végző Kropkó Márta eseménydús évadot zárt az Abu-dzabi eseményen; a 19 éves versenyző az első olimpiai távjáról, a családjáról és a céljáról is nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

November második felében az Egyesült Arab Emírségekben gyűltek össze a világ legjobb triatlonosai, akik vb-n mérték össze az erejüket a szokásosnál hosszabbra nyúló évad végén. Az eseményen a felnőttek mellett az U23-asok viadalát is megrendezték, amelyen öt magyar indulónak szurkolhattunk; közülük a 21 éves Kiss Gergely érte el a legjobb eredményt, aki ezüstérmes lett. Bár a dobogóra nem állhatott fel, hasonlóanKiss Gergely érte el a legjobb eredményt, aki ezüstérmes lett. Bár a dobogóra nem állhatott fel, hasonlóan

remekül szerepelt a női mezőny 11. helyét megszerző Kropkó Márta, aki 19 esztendősen, az indulók legfiatalabbjaként mutatta meg a tudását Abu-Dzabiban, ráadásul – a korát meghazudtolva – úszásban és kerékpározásban is top 3-as időt ért el.

„Testileg és lelkileg is fáradtan érkeztem az eseményre, hiszen hosszú és eseménydús évad végén voltunk; az előzetes célom az volt, hogy a legjobb tizenöt induló között végezzek – kezdi Kropkó az U23-as vb-vel kapcsolatban. – Ez egyébként nagyravágyó gondolat volt, hiszen

erős mezőny jött össze, így talán engem lepett meg a legjobban, hogy elértem a célt, ráadásul magabiztosan. Alapvetően már annak is örültem volna, ha csak simán célba érek, hiszen első alkalommal versenyeztem olimpiai távon, ami a korábbiakhoz képest kétszer hosszabb.

Komoly meleggel kellett megbirkóznunk, de szeretem az extrém körülményeket, akár esőről, akár hőségről van szó, így élvezetem a megméretést. Az eredmény hab volt a tortán, óriási volt az örömöm a vb után.”

A fiatal a versenyen kívül is maradandó élményekkel gazdagodott.

„Anyukámnak is meséltem, hogy ide vissza kell jönnünk, hiszen eszméletlen sok dolog történt velem az egy hét alatt. Idén a külföldi versenyeimen kétszer is csak napokkal maradtam le az Forma-1-es hétvégéről, Abu-Dzabiban viszont – még a vb kezdete előtt – az egyik bringaedzésem után a zebránál állva kiszúrtam egy Red Bull-csapattagot, akivel szóba elegyedtem, és végül egy eszméletlen relikviát is kaptam tőle: óriásposztert, amit Max Verstappen és Sergio Perez is aláírt. Ereklyeként tekintek rá, nagyon szép emlékként marad meg, hiszen a sportág egyik legnagyobb rajongója vagyok!”

Kropkó családjában egyébként nem ismeretlen a sportolás fogalma: édesapja, Kropkó Péter legendás triatlonos, 51-szeres Ironman, édesanyja, Andrea szintén élsportoló volt, és a testvérei is folyamatosan mozognak, akik egyre komolyabb eredményeket érnek el. Közülük Mártonnal ráadásul közösen is álltak már dobogón, például a Rigában rendezett junior Európa-kupán.

Kropkóék a dobogón – Márton és Márta is második lett a rigai junior Európa-kupán Forrás: Magyar Triatlon Szövetség
„Egyáltalán nem volt biztos, hogy mi is ezt a pályát választjuk, sőt a szüleink kifejezetten óvtak minket az élsporttól, hiszen tudták, mennyi lemondással jár; valahogy mégis így alakult. Az úszásból aquatlon lett, majd a triatlont is megszerettük. Érdekes, de korábban nem voltunk képben apáék múltjával, volt, hogy a versenytársainktól tudtuk meg egy-egy korábbi eredményüket, úgyhogy az kijelenthető: nem a hatásukra, inkább egy független, belső késztetés miatt választottuk ezt az utat.

Marcival nagyon szoros kapcsolat alakult ki az elmúlt évek során, rengetegszer utazunk kettesben a versenyekre, többször álltunk együtt a dobogón, idén pedig nagy álmunk vált valóra azzal, hogy a montreali U23-as és junior-vb-n váltóban közösen indulhattunk, és lettünk nagy meglepetésre negyedikek az idősebbek között. Idén már a felnőttmezőnyben is kipróbálhattam magam, ami félelmetes volt, viszont annál nagyobb élmény, mivel tapasztalt versenyzőkkel mérhettem össze a tudásomat. A felnőtt Európa-kupákon egyre jobb eredményeket értem el, az elmúlt hónapban pedig világkupákon is debütáltam, olimpiai pontokat gyűjtve. Az ötkarikás játékokat tekintve akár Párizs is szóba jöhet: célként a kijutást állítottam magam elé, de nagyon fiatal vagyok, így ha nem jönne össze, ugyanolyan kedvvel folytatnám.”

(A kiemelt képen: Kropkó Márta / Forrás: Magyar Triatlon Szövetség)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik