Labdarúgás: október 4-én kezd a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 09:01
Címkék
A Bajnokok Ligájával egyidőben, szeptember 19-én rajtolt az UEFA Ifjúsági Liga, az U19-es csapatok legrangosabb nemzetközi kupasorozata. Hazánkat a legutóbbi korosztályos bajnok Puskás Akadémia képviseli, amely az első mérkőzését október 4-én vívja Azerbajdzsánban.

A UEFA Ifjúsági Liga lebonyolítása meglehetősen összetett, ezért a magyar induló, a Puskás Akadémia első mérkőzése előtt érdemes áttekintenünk a részleteket. A 64 résztvevő kezdetben két halmazban szerepel: a Bajnokok Ligája- és a bajnoki ágon.

Az előbbin a BL főtáblájára kvalifikált csapatok U19-es együttesei játszanak a felnőttekével megegyező sorsolás szerint. Egy fordulót – akárcsak a BL-ben – már megrendeztek, és szinkronban a „nagyokkal”, december közepéig zajlanak a csoportküzdelmek.  A csoportokból a megszokott módon az első kettő jut tovább, így összesen tizenhat csapat folytathatja az egyenes kieséses szakaszban.

A Puskás Akadémia a bajnoki ágon szerepel, mivel a legutóbbi kiírásban megnyerte a hazai U19-es kiemelt bajnokságot. A felcsúti gárdának a rájátszásba jutáshoz először az azerbajdzsáni Gabalát kell legyőznie oda-visszavágós párharcban, majd a görög Olimpiakosz és az olasz Lecce összecsapásainak nyertesén kell átverekednie magát. A bajnoki ágon induló 32 csapat közül végül 8 marad állva, és kerül az UEFA Ifjúsági Liga rájátszásába.

A kieséses szakaszba tehát összesen huszonnégyen jutnak be, és attól kezdve egy meccsen dől el a továbbjutás. A csoportelsők automatikusan a 16 között várhatják következő ellenfelüket, a második helyezettek és a bajnoki ágról érkező csapatok viszont még játszanak egymással, hogy kialakuljon a nyolcaddöntők teljes mezőnye.

Az elődöntőt és a döntőt egy helyszínen, „final four”-rendszerben, a svájci Nyonban, a Colovray Stadionban tartják 2024. április 19–22. között.

A magyar csapatok a korábbi években igazán kiugró eredményt nem tudtak elérni a sorozatban. A legjobb teljesítményt az MTK Budapest nyújtotta a 2022/23-as kiírásban, amikor eljutott az egyenes kieséses szakaszig, amelyben szoros meccsen kikapott a holland Ajaxtól, így nem került a nyolcaddöntőbe.

A Puskás Akadémia az első mérkőzését október 4-én, vagyis jövő szerdán játssza a Gabala ellen Azerbajdzsánban, a visszavágót pedig október 25-én a felcsúti Pancho Arénában rendezik.

(Kiemelt képünkön: A Puskás Akadémia két játékosa, Mondovics Kevin (szemben) és Kun Olivér (háttal) Forrás: Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
8 perce

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
11 perce

„Minden alkalommal pontosan tudom, miért húzok futócipőt” – interjú az örökmozgó Maráz Zsuzsannával

Képes Sport
22 perce

Klub-vb: Kiss Lászlót másolta Musiala

Klub-vb
59 perce

Gercsák Szabina nyolcaddöntős a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Amerikai meglepetésgyőztes az év harmadik kiemelt golfversenyén, a US Openen

Egyéb egyéni
1 órája

Bánhidi Bence további három évig a Szeged kézilabdázója

Kézilabda
1 órája

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik