Kosárlabda: a körmendi Kiss Mátyás nem számított az MVP-címre

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 19:55
Címkék
Vasárnap az Egis Körmend U20-as kosárlabdacsapata a Ludovika Arénában rendezett korosztályos bajnoki döntőben 65-50-ra verte az Alba Fehérvár együttesét. A finálé MVP-jével, Kiss Mátyással beszélgettünk.

A nemrégiben véget ért U20-as férfi országos bajnoki fináléban az Egis Körmend kosarasai diadalmaskodtak az Alba Fehérvár legyőzése után. A Rába-parti együttesnek nem indult jól a nyolccsapatos torna, hiszen első kiemeltként bejutva az eseményre, rögtön vereséggel kezdték azt a csoportkörben az NKA Péccsel szemben. Ám napról napra jobban játszottak, és végül a trófea is az övék lett. A Ludovika Arénában lezajlott aranycsatában végül a körmendiek irányítóját, Kiss Mátyást választották a legértékesebb játékosnak.Kiss Mátyást választották a legértékesebb játékosnak.

„Az alapszakasz győzteseként érkeztünk az országos döntőre, amely kisebb nyomást helyezett a csapatra, és ez biztosan szerepet játszott az első mérkőzésen nyújtott rossz teljesítményben. Éreztem a fiúkon, hogy mindenki kicsit túlpörögte a nyitó meccset, emellett rendkívül fizikális ellenfelél volt a Pécs, nekünk pedig nem feküdt ez a játékstílus. Ez a két faktor okozta leginkább az első vereséget. Személy szerint nekem sem ment igazán ekkor a játék., ezt követően viszont összekaptuk magunkat, és meccsről meccsre építettük fel magunkat” – nyilatkozta Kiss az Utánpótlássportnak.

Kiss Mátyás (fehérben) irányításával lett bajnok a Körmend Forrás: MKOSZ
Kiss Mátyás (fehérben) irányításával lett bajnok a Körmend Forrás: MKOSZ

Kiss Mátyás (fehérben) irányításával lett bajnok a Körmend  •  Forrás: MKOSZ

A Vas megyeiek 19 éves tehetsége szerint az első kudarc után sem uralkodott el a pánik a körmendi alakulatban.

„A második nap előtt alaposan átbeszéltük a dolgokat a fiúkkal, és tisztában voltunk vele, hogy most már kötelező a két győzelem a továbbjutáshoz, illetve a megfogalmazott minimális cél, a döntőbe kerülés eléréséhez. Szerencsére a TF-BP és az Alba Fehérvár elleni találkozókon már minden a helyére került, és két magabiztos győzelem lett belőle. Eközben a védekezésünk kifejezetten összeállt, és az elődöntőnek, a Sopronnal szemben már úgy vágtunk neki, hogy ez lesz a kulcs.”

Ez a szemlélet a legjobb négy között is győzelemmel párosult.

„Gyakorlatilag az első pillanattól fogva mi uraltuk a meccset, az egész évad talán legjobb védekezését mutattuk be akkor. Öt perc után már 15-0-ra vezettünk, és ez végérvényesen meghatározta a végkimenetelt. A félidőben már húsz pont volt a két csapat között, így végül esélyt sem hagyva a soproniaknak jutottunk az áhított fináléba.”

Amelyben a már jól ismert Alba Fehérvárt kellett felülmúlni az aranyéremért.

„A döntőben már érződött, hogy mindkét gárda már az ötödik meccsét játssza négy nap alatt. Hullámzó volt a játék, és nem a szép kosárlabda dominált, hanem a küzdés leginkább. Itt is hasonlóan jól kezdtünk, viszont az Alba azonnal visszajött, sőt megfordította az állást. Akkor kicsit rendbe kellett rakni a fejeket nálunk, de a félidő végére újra átvettük a kezdeményezést. A fehérváriakkal már sokszor találkoztunk – többek között az ob-döntő csoportkörében is –, és ez valamennyiszer iszonyatosan kemény csatát hozott. Nekik volt az alapszakasz leghatékonyabb védekezése, éppen ezért tudtuk, hogy a döntőben nem sokpontos meccs várható.”

Körmendi örömünnep a döntő után Forrás: MKOSZ
Körmendi örömünnep a döntő után Forrás: MKOSZ

Körmendi örömünnep a döntő után  •  Forrás: MKOSZ

Így jöhetett a feszültséggel teli végjáték, és a dobás, amely a lényegi kérdéseket eldöntötte.

„A harmadik negyedre stabilizáltuk az előnyt, a negyedik elején tíz pontos előny birtokában már karnyújtásnyira éreztük a bajnoki trófeát, de ekkor hirtelen elkapott minket a fáradtság, hullámvölgybe kerültünk, és az Alba gyorsan felzárkózott két pontra. Ez okozott némi kétségbeesést is csapatban, de igyekeztünk higgadtak maradni. Ekkor nekem sikerült egy hárompontossal kilendíteni a gödörből az együttest, amely utólag sorsdöntőnek is bizonyult. A döntőben senkinek sem ment a kinti dobás részünkről, ugyanakkor ott, abban a pillanatban éreztem, hogy azt el kell vállalnom, szerencsére bement. Ezután jött még egy kettes Takács Kristóftól, és már éreztük, hogy ez meglesz. Majd a végső dudaszó pillanatában hatalmas öröm fogott el mindenkit. Nehéz bajnokságon vagyunk túl, de ez a siker minden áldozatot megért.”

A bajnoki cím mellett a korosztályos válogatott karmester a döntő legértékesebb játékosának járó trófeában is részesült.

„Nem számítottam az MVP-címre, hiszen a torna alatt elég hullámzóan játszottam, nem volt elég stabil a teljesítményem. A fináléra már feljavult a formám, és miután a többieknek nem ment annyira a pontdobás elő tudtam lépni a fontos momentumokban. Nyilvánvalóan az aranyérem a legfontosabb, de emellett óriási elismerés ez az egyéni díj is.”

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik