Kosár: a tervek szerint halad az U20-as lányok Eb-felkészülése

Vágólapra másolva!
2022.06.19. 17:39
Címkék
Már csak szűk három hét van hátra a soproni U20-as női kosárlabda Európa-bajnokság rajtjáig. A magyar válogatott a tavalyi, debreceni vb-bronzérme után idén ismét nagy eséllyel pályázik az éremszerzésre. A vezetőedzőt, Cziczás Lászlót és a csapatkapitányt, Dombai Rékát kérdeztük a felkészülés derekán.

Idén nyáron ismét hazai közönség előtt bizonyíthat az U20-as női kosárlabda-válogatott. A Cziczás László vezette korosztály egy évvel ezelőtt– szenzációs teljesítménnyel– bronzérmet nyert a debreceni U19-es világbajnokságon. Ugyanakkor néhány hét múlva, július 8-16. között már a soproni U20-as Európa-bajnokságon lesz jelenése a lányoknak, ahol ezúttal is sokra hivatottak a mieink. A csapat két hete kezdte meg a felkészülést az MKOSZ székesfehérvári edzőközpontjában.Cziczás László vezette korosztály egy évvel ezelőtt– szenzációs teljesítménnyel– bronzérmet nyert a debreceni U19-es világbajnokságon. Ugyanakkor néhány hét múlva, július 8-16. között már a soproni U20-as Európa-bajnokságon lesz jelenése a lányoknak, ahol ezúttal is sokra hivatottak a mieink. A csapat két hete kezdte meg a felkészülést az MKOSZ székesfehérvári edzőközpontjában.

„Nyilvánvalóan, valamelyest visszanyúlunk a tavalyi vébén már jól működő dolgokhoz, de elsősorban a mentalitást és azt a kiemelkedő kohéziót szeretnénk előhívni, ami Debrecenben jellemezte a csapatot. Emellett persze megújított taktikai repertoárral készülünk az Európa-bajnokságra– nyilatkozta Cziczás az Utánpótlássportnak.– Eddigabszolút atervek szerint halad a felkészülés. Bízom benne, hogy elkerülnek minket a sérülések a következő hetekben, és végig zökkenőmentesen végezhetjük a munkát."

Cziczás László és Dombai Réka is bizakodóan nyilatkozott a soproni U20-as Eb előtt Forrás: FIBA.Basketball
Cziczás László és Dombai Réka is bizakodóan nyilatkozott a soproni U20-as Eb előtt Forrás: FIBA.Basketball

Cziczás László és Dombai Réka is bizakodóan nyilatkozott a soproni U20-as Eb előtt  •  Forrás: FIBA.Basketball

A válogatott a jövő hét végén (június 24-26.) Spanyolországban szerepel felkészülési tornán. Majd onnan hazatérve már az Eb helyszínén, Sopronban folytatódik az edzőtábor, ahol a lányok a szlovénokkal játszanak két edzőmeccset. A 2021-es vb-n fantasztikusan szereplő együttes magja most is adott, ám ahhoz képest– néhány pozícióban– biztosan lesznek változások a mostani Eb-keretben.

„A csapat egyik legfontosabb láncszeme, Miklós Melinda az Achilles-ín-sérülése miatt ezúttal nem állhat rendelkezésünkre. Továbbá, a tavalyi csapat két legfiatalabb tagja, az egyaránt 2004-es születésű Gyöngyösi Janka és Holcz Rebeka idén nyáron a saját korosztályában, az U18-as Eb-n kap bizonyítási lehetőséget. Így mindenképpen akad néhány kiadó hely azoknak a lányoknak, akik az előző évben nem lehettek ott a vébén"– mondta a szövetségi edző.

A változások mellett ugyanakkor Dombai Réka játéka jelenheti a stabilitást. A győriek fiatal bedobójára ezúttal is főszerep hárulhat.

„A sűrű bajnoki menetrend miatt a tavalyi vébé óta nagyon keveset dolgozhattunk együtt, de ez összességében nem jelent komoly gondot, mivel az előző nyarat szinte teljesen egészében együtt töltöttük, így amikor most, június elején újra belevágtunk a munkába, villámgyorsan megtaláltuk az összhangot– fogalmazott a csapatkapitány Dombai, majd az esélyekről így folytatta.– Megint kifejezetten erős csoportba kerültünk, a csehekkel, a hollandokkal és a franciákkal közösen, ezzel pedig már a csoportkörben ki-ki meccsek várnak ránk. Úgy készülünk, hogy máraz elejétől nagyon élesnek kell lennünk. Fontos, hogy mind a három meccset megnyerjük a csoportban, hiszen így könnyebb ellenfelet kaphatunk a későbbiekben. Nehéz megbecsülni a pontos erőviszonyokat, meg kell várni a végleges kereteket a többi válogatottnál is, de annyi biztos, hogy nagyon szeretnénk ismét érmet szerezni."

A válogatott már túl van két felkészülési meccsen a szlovákok ellen, mindkettőnsimán győztek a mieink – előbb 81–33-ra, majd 95–40-re.

U20-AS NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON
A mieink csoportmérkőzései
Július 8., péntek
18:00 Magyarország–Csehország
Július 9., szombat
18:00 Hollandia–Magyarország
Július 10., vasárnap
18:00 Franciaország–Magyarország

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik