Kosár: a serdülők után a kadét fiúk között is a Vasas lett a bajnok

2021.05.16. 20:42
Címkék
A Vasas Akadémia csapata 61-34-re nyert az NKA Pécs kosarasai ellen a kadét fiúk vasárnapi országos bajnoki döntőjének fináléjában.

Az U14-es pasaréti fiúk bajnoki címe után egy héttel a Vasas kadét kosárlabdacsapata is aranyéremmel zárta a korosztályos országos bajnoki döntőt. A hazai pályán szereplő piros-kékek a döntő első percétől kezdve igyekeztek érvényesíteni fölényüket a Rátgéber Akadémiával szemben. Ennek megfelelően 16-8-as előnnyel zárták az első negyedet, ezután a második szakaszban tovább hizlalták fórjukat, ebben a legnagyobb szerepet az összesen 19 pontig jutó, Laczházi Bence Botondnak vállalt.Laczházi Bence Botondnak vállalt.

A Vasas nagyon simán nyerte az ob-döntő mindhárom mérkőzését Fotó: Bornyi Márton
A Vasas nagyon simán nyerte az ob-döntő mindhárom mérkőzését Fotó: Bornyi Márton

A Vasas nagyon simán nyerte az ob-döntő mindhárom mérkőzését  •  Fotó: Bornyi Márton

A félidei 32-17-es állás után a Vasas játékosai a harmadik negyedben sem álltak le a pontgyarapítással. A záró tíz percre már 27 pontos vezetéssel fordultak az alakulatok, így a negyedik negyed csupán formalitássá vált. Két évvel ezelőtt ugyanez a párosítás volt a fináléban, akkor a mecsekiek diadalmaskodtak, most azonban a fővárosi egyesületnek 61-34-re sikerült visszavágni a Pasaréti Sportcentrumban.

Az aranycsata előtti bronzmérkőzés ennél jóval szorosabb ütközet volt a Sopron és a Honvéd között, mi több egy drámai fordítást is hozott a találkozó. A soproniak már 45-29-re is vezettek a félidőben, ugyanakkor a harmadik negyedben ezt egy óriási fővárosi futás követte, a Honvéd gárdája 26-6-ra nyerte ezt az etapot. A véghajrában fej fej mellett haladtak az együttesek, végül azonban 65-63-as győzelemmel a Honvéd ifjoncai állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

A másik két helyosztómérkőzésen az ötödik pozícióért a ZTE 72-61-re verte a Dombóvárt, míg a hetedik helyen a Zsíros Akadémia végzett, miután 71-69-re felülmúlta a Kecskemétet.

AKADÉT FIÚK ORSZÁGOS BAJNOKI DÖNTŐJÉNEK VÉGEREDMÉNYE:
1. Vasas Akadémia/A
2.NKA Pécs/A
3. Budapesti Honvéd/A
4. Soproni Sportiskola KA/A
5.Zalakerámia ZTE KK/A
6. Dombóvári Kosársuli KE
7. Zsíros Akadémia Kőbánya/A
8.Kecskeméti KA/A
A torna All-Star csapata:
Flasár Botond(Soproni Sportiskola KA/A)
Karda Dominik Krisztián(Budapesti Honvéd/A)
Árva-File Balázs(NKA Pécs/A)
Laczházi Bence Botond(Vasas Akadémia/A)
Bérces Dániel(Vasas Akadémia/A)
A döntő MVP-je:
Laczházi Bence Botond (Vasas Akadémia/A)

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: BL-nyolcaddöntő; Braga–Ferencváros az El-ben; FTC–Győri ETO a női kézi NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
2 órája

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Szenegált megfosztották az Afrika-kupa-győzelemtől, Marokkó lett a bajnok – hivatalos

Minden más foci
3 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
3 órája

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik