Kézi: Szabó Nina a következő szezonban már a DVSC-ben

2021.02.08. 15:54
Címkék
A női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárda legeredményesebb játékosa a mostani évadban a 19 éves irányító, Szabó Nina. Őt kérdeztük a jelenlegi eredményekről és a jövőjéről.

Közepesen szerepel eddig a mostani évadban a Kisvárda női élvonalbeli kézilabdacsapata, ám ez nem mondható el a 19 éves Szabó Nináról. Bakó Botond együttese az eddigi tizenhárom mérkőzésén négyszer győzött kilencszer pedig vereséget szenvedett, miközben a fiatal irányító 58 gólt szerzett, ezzel pedig vezeti a házi góllövőlistát, és a teljes rangsorban is az előkelő tizenharmadik helyen áll.

Eddig Szabó Nina a Kisvárda legeredményesebb játékosa Forrás: Kisvárda KC
Eddig Szabó Nina a Kisvárda legeredményesebb játékosa Forrás: Kisvárda KC

Eddig Szabó Nina a Kisvárda legeredményesebb játékosa  •  Forrás: Kisvárda KC

„A mostani elég nehéz szezonban voltak nagyon jó meccseink, de sajnos négyszer is egygólos vereséget szenvedtünk. Elkaphattuk volna az MTK-t és a Vácot, valamint kötelező pontokat buktunk el a Fehérvár és az Érd ellen – mondta az Utánpótlássportnak Szabó, majd kitért a saját teljesítményére is. – Örülök, hogy viszonylag kiegyensúlyozottan megy a játék, és persze a sok gólnak is. De hozzá kell tenni, hogy a hétmétereseket nagy részben én lövöm, akcióból már nem én vagyok a legeredményesebb a csapatból.”

A büntetőből a mostani kiírásban már huszonhétszer eredményes játékos szerint most különösen fontos időszak következik a számukra.

„A legközelebbi két mérkőzésünket mindenképpen meg szeretnénk nyerni: a Dunaújvárost és a Boglári Akadémiát fogadjuk, és természetesen a négy pont megszerzése a célunk. Utána következik a Győr és a DVSC, az utóbbi ellen megpróbálunk újra meglepetést okozni, mert ősszel egyszer már sikerült.”

A március eleji, debreceni meccs különleges lehet Szabónak, hiszen nyártól a hajdúsági alakulatot erősíti.

„Nagyon meglepődtem, amikor megkerestek, és egyszerre nagyon örültem is neki. Aztán a családommal átbeszéltük az ajánlatot, és úgy láttuk, jó fejlődési lehetőség ez számomra. Különösen motivál, hogy a Debrecennel akár a nemzetközi kupában is bemutatkozhatok.”

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
4 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
11 perce

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
29 perce

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
33 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
1 órája