Kézilabda: már nem mindig csak mellékszereplők a gyöngyösi fiatalok

2020.11.20. 16:01
Címkék
Az NB I mellett az EHF Európa Ligában is szerephez jutottak a mostani idényben a B.Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapatának utánpótláskorú játékosai. A vezetőedzővel, Konkoly Csabával beszélgettünk.

A férfi kézilabda NB I őszi idényében eddig szembetűnő, hogy – a koronavírus-járvány hatására is – kevesebb külföldi és több magyar fiatal játékos szerepel a ligában. Az előző évad félbeszakításakor a tabella harmadik helyén álló B.Braun Gyöngyös együttese azonban már eddig is gyakran a mély vízbe dobta az arra érdemes fiatal játékosokat. A nyáron pedig még növelték a nagycsapathoz tartozó utánpótláskorú játékosok számát.

„A legfontosabb, hogy itt vannak a keretben, immár hat ifjúsági korú játékosunk készül a felnőttcsapattal – kezdte honlapunknak a csapat vezetőedzője, Konkoly Csaba. – Szokják a légkört, de a fizikai különbségek miatt még óvatosan vetjük be őket a csatákba, a férfimezőnyben nagyon nem ugyanolyan paraméterekkel bír egy tizenhét-tizennyolc éves gyerek, mint egy kész, érett harmincas kézilabdázó, ezért vigyázni kell rájuk, nehogy sérülés legyen a vége. Az utánpótláskorúak értelemszerűen a legtöbb lehetőséget a Ligakupában kapják, de a vírushelyzet miatt a legutóbbi, Cegléd elleni bajnokinkon négy-öt fiatal is pályára lépett.”

Jaros Olivér, a gyöngyösi fiatalok egyike Forrás: Gyönyös Kézilabda Klub Fb-oldal
Jaros Olivér, a gyöngyösi fiatalok egyike Forrás: Gyönyös Kézilabda Klub Fb-oldal

Jaros Olivér, a gyöngyösi fiatalok egyike  •  Forrás: Gyönyös Kézilabda Klub Fb-oldal

A gyöngyösiek az ősszel az EHF Európa Ligában is megmutathatták magukat: előbb kiejtették az észak-macedón Butel Szkopjét, majd alulmaradtak a német Füchse Berlinnel szemben.

„Ez remek lehetőség volt, mind a klubnak, mind pedig a fiataloknak, akik a felnőttek remek játéka miatt (a Szkopje ellen gyakorlatilag az első meccs első félidejében eldöntötték a továbbjutást – a szerk.) több szerepet kaphattak a vártnál. Örömteli volt, hogy nem ijedtek meg a lehetőségtől, és most már nem csak kiegészítőemberekként számíthatunk rájuk, hanem időnként fő taktikai feladatokat is rájuk lehet bízni.”

A fiatalok beépítése egyébként egyáltalán nem idegen feladat a korábban a Győri Audi ETO KC női együttesével négyszeres bajnok és Bajnokok Ligája-ezüstérmes Konkolynak.

Konkoly Csabának a győri éveiből is van tapasztalata az utánpótláskorú játékosok csapatba építésével kapcsolatban Forrás: Gyöngyösi Kézilabda Klub Fb-oldal
Konkoly Csabának a győri éveiből is van tapasztalata az utánpótláskorú játékosok csapatba építésével kapcsolatban Forrás: Gyöngyösi Kézilabda Klub Fb-oldal

Konkoly Csabának a győri éveiből is van tapasztalata az utánpótláskorú játékosok csapatba építésével kapcsolatban  •  Forrás: Gyöngyösi Kézilabda Klub Fb-oldal

„Van már egy kis gyakorlatom ebben, hiszen a győri utánpótlásából is vittem a felnőttcsapathoz fiatalokat, akkor ez ott így volt szokás, tehát sosem állt tőlem távol ez a feladat. Az ő szerepük abban jelentős, hogy a napi edzésekben, ha van egy-egy sérülés vagy betegség, a színvonalas utánpótlásunkból felhozunk gyerekeket és teljes értékű munkát tudunk végezni. És ez nem azt jelenti, hogy passzív szerepkörben vannak, hanem ugyanúgy kapnak feladatokat, s ezt alkalomadtán mérkőzéseken is hasznosíthatják.”

A koronavírus-járvány, és az azzal járó bizonytalanság a Heves megyeiek feladatát sem könnyíti meg. Az utánpótláskorú játékosok viszont ott vannak, amikor éppen pótolni kell valakit.

„Nagy és váratlan kihívásokat eredményez ez a helyzet. Volt olyan, hogy előző este értesültünk a mérkőzés halasztásáról, meg előfordult, hogy két nappal a bajnoki előtt még az ellenfél kilétével sem voltunk tisztában. Próbálunk mindenhez alkalmazkodni, ez persze nem mindig sikerül, de eddig nem panaszkodhatok. A szerdai Cegléd elleni meccsükön is négy kulcsjátékosunkat nélkülözve a fiatalok aktív közreműködésével győztünk.”

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Norris letaszította az élről a Ferrarit a hungaroringi időmérő előtt

F1
4 perce

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb: három arany és egy bronz Szegeden

Kajak-kenu
6 perce

Vívó-vb: Dósa Dániel bronzérmes Hongkongban

Egyéb egyéni
37 perce

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
47 perce

Strandröplabda Eb: Nagy bennünk a bizonyítási vágy – Villám Lilla

Röplabda
56 perce

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
1 órája

A kick-box három szakága is ott lesz az Európai Játékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Halász Bence: Nagy kedvvel megyek vissza Budapestre

Atlétika
1 órája