Jégkorong: Dóczi Zsombor a MAC-ban és a válogatott is helyt állt

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.01.20. 13:32
Címkék
A jelentősen átalakult keret ellenére is az élmezőnybe tartozik a MAC HKB Újbuda jégkorongcsapata az Erste Ligában. Az egyik legnagyobb szerepet játszó fiatalra, a 19 éves Dóczi Zsomborra ráadásul a nagyválogatott szakmai stábja is felfigyelt.

Huszonhét lejátszott mérkőzés után pillanatnyilag a második helyen áll a jégkorong Erste Ligában a nyáron alaposan kicserélődött, és utánpótláskorú játékosok sorával feltöltött MAC HKB Újbuda együttese. Az átmenetet tehát jól megoldották az elmúlt két évadban a szlovák Extraligában szereplő fővárosiak.Huszonhét lejátszott mérkőzés után pillanatnyilag a második helyen áll a jégkorong Erste Ligában a nyáron alaposan kicserélődött, és utánpótláskorú játékosok sorával feltöltött MAC HKB Újbuda együttese. Az átmenetet tehát jól megoldották az elmúlt két évadban a szlovák Extraligában szereplő fővárosiak.

Dóczi Zsombor nem számított rá, hogy ekkora szerep hárul rá az első Erste Liga-szezonjában Forrás: MAC HKB Újbuda
Dóczi Zsombor nem számított rá, hogy ekkora szerep hárul rá az első Erste Liga-szezonjában Forrás: MAC HKB Újbuda

Dóczi Zsombor nem számított rá, hogy ekkora szerep hárul rá az első Erste Liga-szezonjában  •  Forrás: MAC HKB Újbuda

“Szerintem még a saját várakozásainkat is felülmúltuk az eddigi szerepléssel. Nehéz ilyen sok fiatal játékossal a felnőttbajnokságban szerepelni, de szerintem jól összeraktuk a játékunkat, és az idősebb játékosokkal nagyon jól kiegészítjük egymást− nyilatkozta azUtánpotlássportnakDóczi Zsombor, majd kitért a saját teljesítményére is. −Nem számítottam rá, hogy ekkora szerep jut majd nekem, de örülök a bizalomnak.Pozsival(Pozsgai Tamás - a szerk.)nagyon jó együtt játszani, mindenben számíthatok rá. Rutinos játékosként ő a legnehezebb szituációkban is hidegvérű marad.”

A 19 éves védő tagja volt annak a juniorgenerációnak, amely 2019 decemberében a kijevivb-nkiharcolta az I/A csoportba kerülést. Utolsó éves utánpótlásjátékosként azonban a koronavírus-járvány miatt már nem adatott meg neki, hogy az eggyel magasabb szinten is kipróbálja magát.

“Mindenképpen nagy érvágás volt,valamennyiünknekéletre szóló élmény volna. De ez olyan dolog, amiben nincs beleszólásunk, arról már nem is beszélve, hogy nem csak a sport, hanem az élet minden területén nagy károkat okozott a járvány−emlékeztetett,ráadásul az év végén kárpótlásként bemutatkozhatott a felnőttválogatottban a lengyelországi túrán. −Amikor megláttam a meghívót, többször ellenőriznem kellett, hogy tényleg nekem szánták-e azt az emailt. Ha pedig a szezon előtt valaki azt mondja nekem, hogy az Erste Liga mellett a felnőttválogatottban is bemutatkozhatok, megkérdeztem volna, hogy biztosan rám gondolt-e.”

A szezon java persze csak most következik. A most már felnőttválogatott bekk szerint egy másodpercre sem szabad kiengedniük.

“Nem szeretek jóst játszani. Lehet, hogy most jól állunk, és sok pontunk van, de ha nem folytatjuk ugyanígy a munkát, akkor amit eddig elvégeztünk, elég lehet akár a semmire is. Keményen kell melózni a folytatásban is, aztán úgyis kiderül, mire lesz elég.”

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Raffele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
10 perce

A Mladost ellen sem tudott pontot szerezni a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
33 perce

Erste Liga: a Dunaújváros pályaválasztóként Újpesten, a BJA Fehérváron tudott nyerni

Jégkorong
38 perce

Férfi kosár Ek: magabiztos győzelmet aratott a Falco Dániában

Kosárlabda
56 perce

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt adott le, és kikapott Pozsonyban az Olaj

Kosárlabda
1 órája

Helytállt, de kikapott az FTC a Melsungentől a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2 órája

Vízilabda: a férfi ob I élcsapataiban is feltűnik az utánpótlás

Utánpótlássport
2 órája

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik