N. D. utanpotlassport.hu 2023.05.21 20:53 Frissítve: 2023.05.22 16:41

Evezés: két magyar érem született az ifjúsági Európa-bajnokságon

Vasárnap délután befejeződött az evezősök ifjúsági Európa-bajnoksága: a magyar csapat két éremmel fejezte be a korosztályos kontinensviadalt.

Az utánpótláskorú evezősök első kinti világversenyét rendezték meg május 20. és 21. között Brive-la-Gaillarde-ban: a franciaországi helyszínen gyűltek össze a kontinens legjobb ifjúsági (17-18 éves) versenyzői – 26 ország sportolói mérték össze az erejüket az Eb-n.

A mezőnyből a magyar csapat sem hiányozhatott, amelynek szövetségi kapitányát, Ifj. Pergel Lászlót az esemény előtt arról is kérdeztük, milyen eredménnyel lenne elégedett. A szakvezető elsősorban az A-döntős szerepléseket emlegette, hozzátéve, hogy egy érem már óriási boldogságot jelentene a küldöttségnek.

A medálszám végül kettőnél állt meg, a legjobb eredményt pedig az egypárevezős Pádár Luca szállította, aki a reményfutamból másodikként jutott be a legjobb hat közé, a döntőben pedig másodikként haladt át a célvonalon, kevesebb mint négy másodperccel lemaradva a győztes olasztól.

A dobogó harmadik fokára a Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám összeállítású négyes állhatott fel: a fiatalok a legjobb idővel kvalifikálták magukat az A-jelű fináléba, amelyben végül az olasz és a román egység mögött magabiztosan húzták be a bronzérmet.

Az A-döntősök közé a kétpárevezős Kovács Eszter és Nagy Zsófia, illetve a Bencsics Hella, Füzi Boglárka kormányos nélküli kettes jutott még be, és mindkét duó közel került a dobogós eredményhez: a negyedik helyet szerezték meg a versenyzők. Gasztonyi Péter és Szigeti Ferenc harmadik lett a reményfutamában, így a B-döntőben szerepelhettek; abban ötödikek, összesítésben pedig a tizenegyedikek lettek. A legnépesebb versenyszám C-jelű fináléjában mutathatta meg magát a Horváth Csaba, Pető Benedek összeállítású kétpárevezős egység, amelyben harmadikként értek át a célvonalon, így összesítésben a tizenötödik helyen végeztek.

A magyar csapat eredményei a franciaországi ifjúsági Eb-n:

Leány egypárevezős: Pádár Luca (2.)
Fiú kormányos nélküli négyes: Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám (3.)
Leány kétpárevezős: Kovács Eszter, Nagy Zsófia (4.)
Leány kormányos nélküli kettes: Bencsics Hella, Füzi Boglárka (4.)
Fiú kormányos nélküli kettes: Gasztonyi Péter, Szigeti Ferenc (11.)
Fiú kétpárevezős: Horváth Csaba, Pető Benedek (15.)

(Kiemelt képünkön: Pádár Luca öröme a második hely megszerzése után Forrás: Magyar Evezős Szövetség) 

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2023.05.10 19:21:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Kőbányán is elindul az Úszó Nemzet Program: a Turi György mesteredző fémjelezte Kőbánya SC-ben sajátíthatják el a fiatalok a sportág alapjait.

2023.03.31 17:21:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A svájci Lausanne-ban megtartották a nyári magyar–horvát közös rendezésű U19-es leány röplabda-világbajnokság sorsolását. Kőnig Gábor szövetségi edző vezette csapat rendezőként az A-csoportba került, amelyben Argentínával, Egyiptommal, Kamerunnal, Kínával és Chilével küzd majd a helyezésekért.

2023.03.24 19:41:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Vitális Milán szabadrúgásgóljával 1–0-ra győzött idegenben a magyar U21-es labdarúgó-válogatott a görögök korosztályos legjobbjai ellen vívott felkészülési mérkőzésen.

2023.03.07 14:43:02

Utánpótlássport B. L. utanpotlassport.hu

A labdarúgó NB I 22. fordulójában összesen 1112 percet kaptak a 2002-es vagy annál fiatalabb játékosok; nyolc klubban tizenkilenc ifjonc bizonyíthatott.

2023.02.10 20:51:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Varga Ádám kajakos és Pádár Nikolett úszó lett 2022 legjobb utánpótláskorú sportolója; a díjakat pénteken adták át a pandémia miatti kétéves szünet után idén újra megtartott Héraklész Gálán.