Cselgáncs: Gőz Rolandnak hiányoznak a nemzetközi edzőtáborok

Vágólapra másolva!
2020.11.23. 14:19
Címkék
Felemásan sikerült az MTK Budapest 21 éves cselgáncsozójának, Gőz Rolandnak (90 kg) az őszi szezonja; noha sérülés és egyéb elfoglaltság hátráltatta a felkészülését, a harmadik helyen zárta a poreci U23-as Európa-bajnokságot.

Finoman fogalmazva sem alakult zökkenőmentesen az U23-as Európa-bajnok cselgáncsozó, a 90 kilogrammosok között szereplő Gőz Roland őszi felkészülése, több esemény és a balszerencse is hátráltatta.Gőz Roland őszi felkészülése, több esemény és a balszerencse is hátráltatta.

Gőz Roland (fehérben) ezúttal a harmadik helyig jutott az U23-as Európa-bajnokságon Forrás: EJU
Gőz Roland (fehérben) ezúttal a harmadik helyig jutott az U23-as Európa-bajnokságon Forrás: EJU

Gőz Roland (fehérben) ezúttal a harmadik helyig jutott az U23-as Európa-bajnokságon  •  Forrás: EJU

„Sikerült lakást vennünk a nyáron, így kiköltözhettem az albérletből. Rengeteg munka adódott vele, fel kellett újítani, szóval hónapok óta ez a projekt zajlik, apránként haladok. Számos ügyet is el kellett intézni emiatt. Aztán októberben, a budapesti Grand Slam-verseny hetén megsérült a vállam, szóval azon a viadalon el sem indulhattam. De jobban fáj, hogy az azt követő tatai edzőtáborban sem vehettem részt. Pont emiatt rossz ez az év, nagyon hiányoznak a nemzetközi szintű összetartások és mérkőzések ahhoz, hogy felvegyem a felnőttélvonal ritmusát”− mondja az MTK Budapest 21 éves sportolója.

Legfőképpen a november eleji, poreci U23-as Európa-bajnokság miatt kellett kihagynia a tatai edzőtábort− címvédőként utazott Horvátországba, és a célja az volt, hogy ismét aranyéremmel térjen haza. Csakhogy ebbe az orosz Jekubzson Nazirovnak is volt némi beleszólása, és az elődöntőben legyőzte Rolandot, aki végül a dobogó harmadik fokán zárt.

„A minimum elvárást teljesítettem. Olyan fojtásba estem bele az orosz ellen, amelybe nagyon ritkán, van ilyen. Arra viszont tökéletes volt ez a verseny, hogy meggyőződjek róla, nem csak szerencsém volt tavaly, tényleg a korosztályom élmezőnyéhez tartozom. Csakhogy én most már a nagyok között is fel szeretnék érni a legjobbakhoz.”

Erre megvolt az esélye a Prágában szombaton véget ért kontinensbajnokságon, ámaz első körben kikapott a világranglista 30. helyezettjétől, a szlovák Peter Zilkától.

„Nagyon elfáradtam, nem vagyok hozzászokva az aranypontba torkolló csatákhoz. Most már csak az számít, hogyan szerepelek a felnőttek között; ebben a mezőnyben az első percben inkább taktikai küzdelem zajlik, felmérik, fárasztják egymást a riválisok. Ehhez képest én már az elején akciókat indítottam, és ennek ittam meg a levét a meccs végén. Meg kell lépnem azt a bizonyos lépcsőfokot felfelé, csakhogy ehhez tényleg szükség van a nemzetközi versenyekre és edzőtáborokra, azok nélkül ugyanis nincs sok esélyem. A motivációm adott, edzőm, Pánczél Gábor és az edzőtársaim egyaránt biztatnak. Ebből kell erőt merítenem.”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
6 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
6 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
7 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
7 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
7 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik