Az év atlétáit köszöntötték az utánpótlás-korosztályokban is

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.01. 14:16
Címkék
A szövetség évzáró gáláján az U23-as, a junior- és az ifjúsági korosztályban is megnevezték az év legjobb atlétáját. A legfiatalabb győztes a 15 esztendős Varga Gréta volt, a 22 éves Halász Bence pedig a felnőttek között nyert.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban díjazta 2019 legjobbjait az atlétikai szövetség. Az évzáró eseményen felszólalt dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és a szövetség elnöke, Gyulai Miklós is. Mindketten örömüket fejezték ki a 2023-as budapesti világbajnoksággal kapcsolatos fejlemények miatt.dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és a szövetség elnöke, Gyulai Miklós is. Mindketten örömüket fejezték ki a 2023-as budapesti világbajnoksággal kapcsolatos fejlemények miatt.

 

A mindössze 15 éves Varga Grétát választották az év ifjúsági korú atlétájának Forrás: atletika.hu
A mindössze 15 éves Varga Grétát választották az év ifjúsági korú atlétájának Forrás: atletika.hu

A mindössze 15 éves Varga Grétát választották az év ifjúsági korú atlétájának • Forrás: atletika.hu

 

És természetesen megválasztották az utánpótlás idei legkiválóbb versenyezőit is. A felnőttek között a még éppen U23-as (22 éves) Halász Bence diadalmaskodott: a szombathelyi kalapácsvető harmadik lett a felnőtt-világbajnokságon, és nem mellesleg saját korosztályában az európai ranglista vezetőjeként zár.

A nők közül hirdettek külön U23-as győztest, a díjat a papírformának megfelelően a távolugró Farkas Petra kapta. A Budapesti Honvéd korosztályos Eb-ezüstérmes sportolója még az 1982 óta élő U23-as országos csúcsot is megközelítette, attól mindössze hét centivel maradt el.

A junior-korosztályban két futó örülhetett: a 3000 m akadályon U20-as Eb-negyedik Szemerei Levente és az ugyanabban a korosztályban 400 m gáton ezüstérmes Mátó Sára. Az utóbbi egyben U23-as országos csúcsot futott, harmincöt éves rekordot döntött meg.

A „legkisebbek”, vagyis az ifjúságiak között az EYOF-3. 110 m-es gátfutó Pap Márkot és a még csak 15 éves, 2000 m akadályon EYOF-ezüstérmes Varga Grétát látták a legjobbnak.

A nagyszerű eredmények sora után az sem lenne meglepő, ha a 2023-as világbajnokságon a fiatalok közül többeknek tapsolhatna a magyar közönség.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vignjevics: Háromszor veszítettem Rebrov ellen egy nullára, az őrületbe kergetett; kéziseinknek a románok sem jelentettek akadályt

E-újság
2 órája

Szériában nem gyártható – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Kisvárda–FTC az NB I-ben, Veszprém- és Szeged-meccs a kézi BL-ben

Birkózás
3 órája

A Barca legyőzte a PSG-t a férfi kézi BL rangadóján

Kézilabda
4 órája

Továbbra is hibátlan a Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
4 órája

Király-kupa: a Betis négy gólt szerezve jutott tovább, a Girona kiesett

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik