A hónap műhelye díj: BVSC-vívók köszöntése

Vágólapra másolva!
2017.03.29. 14:43
Címkék
Villámrajttal kezdték az évet a BVSC-Zugló vívói, a korosztályos országos bajnokságon és az Európa-bajnokságon mutatott remeklésüknek pedig az érmeken túl is meglett az eredménye: a szakosztály immár negyedik alkalommal vehette át a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. Az elismerés jubileumi ötvenedik átadásának közönségdíja és a százezer forint az MTK Budapest karateszakosztályáé lett.

MunkatársunktólAz élet nagy rendező. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a BVSC-Zugló vívószakosztályának győzelme a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díj ötvenedik, jubileumi kiírásán. A sárga-kék klub vívói a februári korosztályos országos bajnokságon a kadet kardozók között mindent megnyertek, és a juniorok között sem szerepeltek rosszul, valamint az udinei Világ Kupa-versenyen és a korosztályos Eb első napján is remekeltek. Ezzel az elismerés történetének legsikeresebb műhelyévé váltak, zsinórban negyedik éve vehették át ugyanis a díjat. Ez egy szakosztálynak sem sikerült eddig.MunkatársunktólAz élet nagy rendező. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a BVSC-Zugló vívószakosztályának győzelme a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díj ötvenedik, jubileumi kiírásán. A sárga-kék klub vívói a februári korosztályos országos bajnokságon a kadet kardozók között mindent megnyertek, és a juniorok között sem szerepeltek rosszul, valamint az udinei Világ Kupa-versenyen és a korosztályos Eb első napján is remekeltek. Ezzel az elismerés történetének legsikeresebb műhelyévé váltak, zsinórban negyedik éve vehették át ugyanis a díjat. Ez egy szakosztálynak sem sikerült eddig.

 

A jubileumi győztesek Fotó: Szalmás Péter/MOB
A jubileumi győztesek Fotó: Szalmás Péter/MOB

A jubileumi győztesek • Fotó: Szalmás Péter/MOB

 

Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője is igyekezett hangsúlyozni az ötvenedik díjátadó jelentőségét, kiemelve, hogy A hónap műhelye díj az eddigi négy éve alatt az egyik legrangosabb elismeréssé nőtte ki magát.

És ha már a félszázasok klubjába lépett, rendhagyó módon indult a szokás szerint a MOB székházában megtartott összejövetel, dr. Géczi Gábor, a Testnevelési Egyetem docense ugyanis bemutatta a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen kiadott hiánypótló, Hosszú Távú Sportfejlesztési Program című kiadványt. A dr. Géczi Gábor, Balyi István, Dr. Bognár József és Dr. Bartha Csaba közreműködésével elkészült alkotás iránymutatást ad, mindenki számára érthető módon vezeti le, hogy melyik életkorban hogyan célszerű sportolni, a továbbiakban azonban a különböző sportágak igényeinek megfelelően, a szövetségekkel együttműködve ültessék át a gyakorlatba. Dr. Géczi Gábor elmondta a céljukat: csökkenteni azon szakmai hibák számát, amelyek miatt a sportolók sok esetben nem tudnak kiteljesedni, mivel kis országként nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne tartsuk meg a sportnak, akit csak tudunk. Az útmutató igyekszik orientálni az edzőket, sportolókat, szülőket egyaránt.

Dr. Bartha Csaba, a MOB főtitkára szintén a kiadványra utalt elöljáróban, kérve a sajtó képviselőit, hogy minél többször kérdezzék sporttudományról az edzőket, szakvezetőket, az emberek látókörébe helyezve a témát. „A riói olimpiát követően is szembe tűnt, hogy a sportfejlesztés sporttudományi fejlesztés nélkül nem sokat ér. A feltörekvő sportolókkal foglalkozó szakembereknek nagyon kell tudniuk az elméletet a gyakorlatba ültetni – mondta a főtitkár, aki a jelen levő vívókról a figyelmet nem elterelve a sportágból is hozott példát. – Amikor egy sportág négy érmet nyer az olimpián, az önmagárt beszél, ugyanakkor a múlt hétvégi, hazai rendezésű Világ Kupa-versenyen személyesen tapasztaltam a Boczkó Gábor, vagy Imre Géza árnyékában szárnyaikat bontogató fiatalokon azokat a hiányosságokat, amelyek még a nagy elődök mögé helyezik őket. Bányai Zsombor az egyik kedvenc utánpótláskorú sportolóm, a technikai tudása a világ élvonalába emeli, a francia vagy a koreai versenyzővel szemben mégis kissé csenevésznek tűnt, a fizikumban tehát hátrányban van.”

A főtitkár természetesen nem mulasztotta el elismerését kifejezni a BVSC vívóinak, mielőtt átadta a szót Pósfai Gábornak. A Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: már nagyon jól ismeri a zuglóiakat, budaörsi irodájában ugyanis minden győztes képe a falon lóg, a BVSC vívóit pedig hármon is rendszeresen látja. Örömmel fogadja, hogy minden évben új arcokkal ismerkedhet meg, nem mindig ugyanazok szállítják a győzelmeket a klubnak.

 

A jövő olimpikonjai? Balról jobbra: Urbán Tamás, Fröhlich Bálint, Nagy Valentina, Majnik Roland és Debnár Gergő Fotó: Szalmás Péter/MOB
A jövő olimpikonjai? Balról jobbra: Urbán Tamás, Fröhlich Bálint, Nagy Valentina, Majnik Roland és Debnár Gergő Fotó: Szalmás Péter/MOB

A jövő olimpikonjai? Balról jobbra: Urbán Tamás, Fröhlich Bálint, Nagy Valentina, Majnik Roland és Debnár Gergő • Fotó: Szalmás Péter/MOB

 

Boczkó Gábor, olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőrvívó, a szövetség marketingigazgatójaként már kissé elébe ment a dolgoknak, és a szombaton kezdődő kadet- és junior-világbajnokságra hívta fel a figyelmet, amelyen – akárcsak a márciusi Eb-n – a BVSC vívói is képviselik a klubjukat. „Párbajtőrben és kardban is nagyon erős a szakosztály, remélhetőleg hozzásegítik a három-négy éremre is esélyes válogatottat a sikeres szerepléshez. Én csapatvezetőként segítem a fiatalokat, beleértve a BVSC versenyzőit is, és kívánom nekik, hogy tíz-tizenkét év múlva már az ő fényképük legyen itt a MOB székházában az olimpiai érmeseket bemutató tablón.”

Hogy a közönségdíjas MTK Budapest karateszakosztályáról se feledkezzünk meg, arról a klub képviseletében érkezett Matuz Zsanett tett. A versenyző elmondta: a százezer forintos közönségdíjat többek között a szófiai korosztályos Európa-bajnokságról két ezüst és egy aranyéremmel hazatért kadet-, junior- és U21-es versenyzők edzéseinek helyszínéül szolgáló, új terem korszerűsítésére, és különböző segédeszközök vásárlására fordítják.

A végére maradtak az esemény főszereplői, a győztes szakosztályt képviselő fiatalok, név szerint a kadet országos bajnok Urbán Tamás, az ugyanabban a korosztályban csapatban Európa-bajnok Fröhlich Bálint, a szintén kadet országos bajnok Nagy Valentina, valamint a csapatban juniorbajnoki ezüstérmes Majnik Roland és Debnár Gergő. A fiatalokat a klub egyik legeredményesebb versenyzője, Pusztai Liza edzője, Bódy Benjámin mutatta be az egybegyűlteknek, aki arra is kitért, hogy Nedeczky György mesteredző távozása után is mindent megtett a vezetés a sikeres munkáért és hatról nyolcra bővítette a főállásban dolgozó szakemberek számát.

A hónap műhelye díj jubileum ide vagy oda, nem áll meg az ötvennél, olyannyira, hogy április 5-ig már a márciusi teljesítmények alapján lehet jelölni. Noha a BVSC vívói márciusban remekeltek a korosztályos Eb-n, mint azt tudjuk, egy műhely egy évben csak egyszer nyerhet, megnyílt tehát a terep a többiek előtt.

Egyéb korosztályos hírek VÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Az összesített végeredmény
1. BVSC-Zugló(vívás), 2. MTK Budapest(karate), 3. Szombathelyi Dobó SE (atlétika), 4. Rákosvidéke Hajtós DSE(cselgáncs), 5.BVSC-Zugló (asztalitenisz)
A közönségszavazás eredménye
1. MTK Budapest (karate), 2. Szombathelyi Dobó SE (atlétika), 3. BVSC-Zugló (vívás), 4. BVSC-Zugló (asztalitenisz), 5. Rákosvidéke Hajtós DSE (cselgáncs)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik