Kosárlabda: Bruce Bowen újbudai iskolában járt

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.22. 14:50
Címkék
Az idén ősszel harminc iskolai fiúcsapat részvételével Magyarországon is elindul a junior NBA-program. A kezdeményezés népszerűsítésére az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában járt az észak-amerikai profi kosárlabdaliga háromszoros bajnoka, a San Antonio Spurs egykori játékosa, Bruce Bowen.

Gy. Szabó CsillaAz Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola bejáratánál sorfalat álló elsősök közül ugyan egy sem tudta, ki az a Bruce Bowen, s még az NBA-ről sem hallottak, de azzal tisztában voltak, hogy híres vendége van a sulinak. A kosaras. S miután mindannyian sportolnak– ki focizik, ki kosarazik, ki kézizik–, át is érezték a pillanat fontosságát, s büszkén vezették a meghívottakat a zsúfolt tornaterembe. Ahol viszont már nyoma sem volt ünnepélyességnek, hiszen a főszerepet átvette a labda. A kosárlabda. A gyerekek pedig vagy annak örültek, hogy Amerikából érkezett, híres emberrel játszhatnak együtt, vagy annak, hogy a soron következő óra helyett a padról nézhetik társaikat és az előadást. A kosaras ugyanis azért érkezett iskolájukba, hogy a Magyarországon idén ősszel induló junior NBA-programhoz tartson némi kedvcsinálót.Gy. Szabó CsillaAz Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola bejáratánál sorfalat álló elsősök közül ugyan egy sem tudta, ki az a Bruce Bowen, s még az NBA-ről sem hallottak, de azzal tisztában voltak, hogy híres vendége van a sulinak. A kosaras. S miután mindannyian sportolnak– ki focizik, ki kosarazik, ki kézizik–, át is érezték a pillanat fontosságát, s büszkén vezették a meghívottakat a zsúfolt tornaterembe. Ahol viszont már nyoma sem volt ünnepélyességnek, hiszen a főszerepet átvette a labda. A kosárlabda. A gyerekek pedig vagy annak örültek, hogy Amerikából érkezett, híres emberrel játszhatnak együtt, vagy annak, hogy a soron következő óra helyett a padról nézhetik társaikat és az előadást. A kosaras ugyanis azért érkezett iskolájukba, hogy a Magyarországon idén ősszel induló junior NBA-programhoz tartson némi kedvcsinálót.

Bruce Bowen szerint az újbudai gyerekek is lehetnek az NBA sztárjai
Bruce Bowen szerint az újbudai gyerekek is lehetnek az NBA sztárjai

Bruce Bowen szerint az újbudai gyerekek is lehetnek az NBA sztárjai

Bruce Bowen, a Spurs egykori játékosa háromszor volt bajnok az amerikai profiligában, ötször választották be a legjobb védekező játékosok válogatottjába, s visszavonulása óta előszeretettel vesz részt olyan programokban, amelyek kifejezetten a gyermekeket, vagyis az utánpótlást célozzák meg. Mint a junior NBA is, amely a mintául szolgáló profibajnoksággal teljesen megegyező arculattal és lebonyolítási rendszerben zajlik. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy a résztvevők maguk is átélhessék kicsiben az amerikai kosárlabdaliga légkörét.

„Ahogy a nagyok között, nálunk is harminc csapattal indul a program, lesz keleti és nyugati csoport, de azt hiszem, a gyerekeknek az lesz a legérdekesebb, hogy minden együttes felveszi az amerikai megfelelőjének a nevét, és megkapja annak a mezét is – magyarázta honlapunknak Vereb József, aki a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége részéről felel a kezdeményezésért. – Amikor a résztvevő iskolákat kiválasztottuk, elsősorban arra törekedtünk, hogy a fehér foltokat megkeressük, vagyis olyan helyekre jussunk el, ahol a sportág nem igazán erős, vagy kevésbé népszerű, mint a kosaras fellegvárakban. Az előkészületek elég nagy titokban folytak, eleinte még az érdeklődőknek sem mondhattam el, pontosan miről van szó, mert az amerikaiaknál ez így szokás. A szervezés során ragaszkodtak a teljes diszkrécióhoz. Nagyon bízunk abban, hogy a tizenegy-tizenkét éves fiúk számára kiírt bajnokság eléri majd a célját, és országosan szélesíteni tudjuk a bázisunkat.”

A texasi San Antonio Spurs csapatában közel nyolc éven át alapembernek számító Bruce Bowenre kifejezetten illik az ilyen jellegű nagyköveti szerep. Karrierje nem indult olyan simán, mint sok más NBA-sztárnak, egyetemi éveit követően Európából, egészen pontosan Franciaországból kapta az első jó ajánlatát, s csak később nyíltak meg előtte a nagy amerikai együttesek kapui, hogy végül a Spurs egyik legendájaként fejezhesse be pályafutását. Ennek ismeretében érthető igazán az a mondat, amellyel az újbudai kisdiákokat köszöntötte.

„Ti sokkal jobb helyzetben vagytok, mint voltam én ennyi idős koromban, nekem nem volt lehetőségem arra, hogy a maihoz hasonló népszerűsítő programokban részt vegyek . Nagy örömmel jöttem ide, s bízom benne, hogy talán itt ül most köztetek az NBA egyik jövendőbeli sztárja is.”

Bruce Bowen szerint nagyon fontosak az alapok
Bruce Bowen szerint nagyon fontosak az alapok

Bruce Bowen nagyon fontosnak tartja az alapok helyes oktatását

Az amerikaiak, legalábbis a kosarasok szerencsére nem beszélnek túl sokat, jobban szeretik a showműsort és a gyakorlati bemutatót, így Bruce Bowen is gyorsan a lényegre tért. Labdavezetést, passzolást és dobást gyakorolt a gyerekekkel. S bár az alig egyórás közös gyakorlástól még senki sem lesz az NBA sztárja, különleges motivációt bárkinek adhat. Nem is titkolta, hogy pontosan ezért érkezett.

„Talán lesz olyan gyerek, aki azt mondja magában, jé, itt volt Bruce, én is olyan jól akarok játszani, mint ő. És akkor már megérte a fáradságot. Célunk, hogy a kosárlabda a világ minden pontján a legnépszerűbb játék legyen, s minél több és több gyerek kapjon rá az ízére. A program persze nemcsak a reklámról szól, hiszen a legfontosabbak az alapok, ami főként ebben a korban dől el, épp ezért szakmai támogatás is jár vele. Nem tagadom, szeretem ezt a játékot, szeretem a gyerekeket, öröm, hogy itt lehetek Budapesten” – mondta mosolyogva a közös játékot követően Bruce Bowen.

Nem biztos, hogy a pénteki bemutatót után sokkal többen jegyezték meg a Spurs egykori sztárjának nevét, de nem is ez a fontos. Sokaknak talán az is elegendő motiváció lehet, hogy az a mosolygós, magas amerikai egyszer eljött az újbudai iskolába, és azt mondta, ők is lehetnek az NBA sztárjai. Az igazié.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik