Asztalitenisz: pénteken kezdődik a helsingborgi utánpótlás-vb

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2024.11.21. 14:48
null
Lei Balázs személyében egyetlen magyar asztaliteniszező szerepel a svédországi Helsingborgban pénteken rajtoló ifjúsági és serdülő-világbajnokságon.

Amíg tavaly három, addig idén csak egyetlen magyar játékos jutott ki az utánpótláskorú asztaliteniszezők világbajnokságára, amelyet péntektől egy héten át Helsingborgban rendeznek meg. Az ifjúságiak és serdülők mezőnyében  összesen 7-7 aranyérmet osztanak ki Svédországban, ahova kizárólag az egyesben elért eredmények alapján lehetett kvalifikálni. Minden korosztályban 32 játékos szerezhetett kvótát, méghozzá kétféleképpen: a világranglistán elfoglalt helyezésével vagy ha a kontinentális bajnokságon az első kettő között zárt.

A magyar színeket egyedüliként a 17 éves Lei Balázs képviseli,

képviseli,

akit majd egyesben, párosban és vegyes párosban is láthatunk az U19-esek között. A soltvadkertiek párosban serdülő-világbajnok, ifjúsági Eb-bronzérmes ígérete jelenleg a 26. helyen áll az ifjúsági világranglistán, és remek formában várhatja a vb-t, ugyanis a közelmúltban az U19-esek és U17-esek között is győzött egyesben Szombathelyen, a magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon.

Lei Árpás Sámuellel alkotott párosa ötödik kiemeltként várhatja a rajtot, míg vegyes párosban az U21-es Európa-bajnok Veronika Matjunyina lesz Balázs partnere. Az ukrán lány egyébként a Münchenben edzősködő Tóth Krisztina, a sokszoros Európa-bajnok, vb-bronzérmes korábbi klasszis tanítványa.

„Úgy érzem, az elmúlt hónapokban sokat fejlődtem, és a játékom színvonalában jóval kisebb az ingadozás, mindig tudok hozni egy jó alapszintet. Ennek köszönhetően most már képes vagyok viszonylag magabiztosan legyőzni azokat a játékosokat is, akikkel korábban rendre ki-ki meccseket vívtam, akár ki is kaptam tőlük – nyilatkozta az Utánpótlássportnak korábban Lei, majd a vb-vel kapocsolatos várakozásairól így fogalmazott: – A világbajnokság kapcsán nehéz konkrét jóslásokba bocsátkozni, mert nagyban függ a sorsolástól, meddig juthatok. A világranglista első húsz helyezettje, plusz a kontinensbajnokságok legjobbjai lesznek ott a mezőnyben, szóval tényleg az abszolút világelit fog csak indulni Helsingborgban.

Lei Balázs szombathelyi duplázással hangolt az ifjúsági vb-re Forrás: WTT

Lei Balázs előszö vasárnap lép asztalhoz vegyes párosban. Az első két napon kizárólag a csapatverseny küzdelmei zajlanak, amelyben nem érdekeltek a mieink.

KOROSZTÁLYOS VILÁGBAJNOKSÁG, HELSINGBORG (SVÉDORSZÁG)
Ifjúságiak:
Magyar induló: Lei Balázs – egyes, páros (Árpás Sámuel, szlovák) és vegyes páros (Veronika Matjunyina, ukrán)
Serdülők:
Nincs magyar induló

A vb programja:
Csapatverseny
péntek-szombat-vasárnap (november 22-24.)
Vegyes páros
vasárnaptól jövő szerdáig (november 24-27.)
Páros
hétfőtől jövő csütörtökig (november 25-28.)
Egyes
keddtől jövő péntekig (november 26-29.)

(Kiemelt képen: Lei Balázs Forrás: WTT)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Cselgáncs: három magyar érem született a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:23

Cselgáncs: Török Csenge bronzérmet szerzett az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:45

Vízilabda: vb-negyeddöntőbe jutott az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:28

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 13:48
Ezek is érdekelhetik