Kézilabda: Egyiptom felé veszi az irányt a junior fiúválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.01.08. 18:14
Címkék
Egyiptomi tornán szerepel a héten a nyári Európa-bajnokságra készülő junior fiú kézilabda-válogatott.

Nem a reméltek szerint alakult a magyar csapat szereplése a múlt nyári, Horvátországban megrendezett ifjúsági kézilabda-világbajnokságon, az együttes ugyanis a tizenegyedik helyen végzett. A fiatalok néhány hónap múlva ismét világversenyen bizonyíthatnak majd, immár juniorként, az ősszel ugyanis korosztályt ugrottak, emellett pedig új szövetségi edzővel készülnek: az együttes irányítását átvette az előző juniorválogatottal az U21-es vb-n ezüstérmet szerző, Az év utánpótlásedzőjének megválasztott Sótonyi László.Az év utánpótlásedzőjének megválasztott Sótonyi László.

A szakember novemberben megtartotta az első összetartását, a nagykanizsai edzőtáborban pedig kétszer a horvát korosztályos csapattal is összecsaptak a fiatalok; mindkétszer magyar siker született, előbb sima, majd szoros meccsen. 

A szakember akkor úgy fogalmazott az Utánpótlássportnak, hogy az első benyomások pozitívak, de kiemelte, a fejlődésen van a hangsúly.

Sótonyi László Fotó: Vasas Attila

„A felkészülési mérkőzések esetében nem az eredmény a legfontosabb, ebből nem akarok következtetéseket levonni; elsősorban a saját játékunkra voltunk kíváncsiak. A következő lépcsőfok, amikor világversenyen, krízishelyzetben kell majd a megtanult elemeket hasznosítani.

Igyekszünk a folytatásban is minél erősebb ellenfelekkel találkozni, hogy megfelelő módon felmérjük, mit tudunk, miben kell még fejlődni

 – mondta Sótonyi, a fiataloknak pedig már el is érkezett a következő megméretés.

A juniorválogatott ugyanis a hét elején Egyiptomba utazik, hogy edzőtáborban vegyen részt, illetve helyi tornán szerepeljen. A csapat szerdán reggel már edz a helyszínen, aznap pedig már a házigazdákkal barátságos meccset is vív, csütörtöktől pedig megkezdődik a hármastorna, Egyiptom és Románia összecsapásával. Pénteken a magyar fiúk a románokkal, szombaton pedig az egyiptomiakkal találkoznak majd, ezt követően alakul ki a végleges sorrend.

A torna fontos állomása az Eb-felkészülésnek: a csapat Szlovéniában szerepel majd korosztályos kontinensviadalon a nyáron.

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
6 perce

A vb-meccsnek sem sikerült rendeznie a két ország rossz viszonyát

Foci vb 2026
8 perce

Szabó István: A Ferencváros és az ETO a román bajnokságban is meghatározó lenne

Légiósok
9 perce

Szumó Eb: négy bronzéremmel zárt a magyar válogatott

Egyéb egyéni
31 perce

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
37 perce

„Minden futballista erről álmodik” – Raúl Jiménez

Foci vb 2026
37 perce

Lauri Markkanen vezérletével a finn kosárlabda-válogatott a csoportelsőségre tör

Kosárlabda
43 perce

Rapport Richárd huszadik, Gaál Zsóka a lányoknál tizedik helyen a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
45 perce
Ezek is érdekelhetik