Kézilabda: az év elején rögtön akcióba lendül a serdülő fiúválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.01.03. 14:11
Címkék
Hajdúnánáson kezdi meg 2024-et a serdülő fiú kézilabda-válogatott: a fiatalok háromcsapatos tornán vesznek részt a hét második felében.

Még mindig csak ismerkednek a nemzeti csapat légkörével a serdülő fiú kézilabda-válogatott tagjai, akik az ősszel kezdték meg hivatalosan, a kiválasztók után a közös munkát. A Szabó Levente szövetségi edző által irányított, 2008-as és 2009-es születésű játékosok alkotta korosztály először október végén, november elején edzőtáborozott: akkor még a felméréseken volt a hangsúly, decemberben viszont nagy mérföldkőhöz érkeztek a fiatalok, akik az első nemzetközi mérkőzéseiket is lejátszották.Szabó Levente szövetségi edző által irányított, 2008-as és 2009-es születésű játékosok alkotta korosztály először október végén, november elején edzőtáborozott: akkor még a felméréseken volt a hangsúly, decemberben viszont nagy mérföldkőhöz érkeztek a fiatalok, akik az első nemzetközi mérkőzéseiket is lejátszották.

Az együttes Győrben kétszer is összemérte az erejét Szlovákia korosztályos legjobbjaival az ünnepek előtt, a fiatalok pedig szép karácsonyi ajándékkal jutalmazták meg magukat és a szurkolókat, ugyanis mindkétszer győzni tudtak; előbb 33–22-es, majd 30–28-as magyar siker született. 

Szabó Levente tart eligazítást a serdülő fiúválogatott tagjainak Forrás: MKSZ

A fiúk nem sokat pihentek a téli szünetben. Ahogyan Szabó fogalmazott korábban, „igyekszünk minél több nemzetközi meccset szervezni nekik, januárban is lesz Három Nemzet Tornája; így a fiatalok is hamarabb megszokják a nemzetközi összecsapások ritmusát és hangulatát.” Az emlegetett háromcsapatos megméretés hamarosan megkezdődik,

a fiatalok ugyanis csütörtöktől Hajdúnánáson edzőtáboroznak, majd az összejövetel negyedik napján, vasárnap a szlovén, kedden pedig a szlovák válogatottal csapnak össze 

– hétfőn az ellenfeleink is találkoznak.

Az év további részében pedig még nagyobb kihívások várnak majd a fiatalokra.

„Az első évben a legfontosabb az ismerkedés, az alapok elsajátítása és a rutinszerzés; a második viszont már komolyabb feladatokat is tartogat” – mondta Szabó. A válogatott Olimpiai Reménységek Versenyén és ifjúsági olimpián is bizonyíthat majd.

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

Kézilabda
9 perce

Huszty Dániel lett a Magyar Soccaszövetség új sportigazgatója

Minden más foci
10 perce

Még egy példa Mbappé, Kane és Messi extraklasszisára

Foci vb 2026
17 perce

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
19 perce

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
29 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
53 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
53 perce
Ezek is érdekelhetik