Sportlövészet: a csepeli műhely két fiatalja is az év legjobbja lett

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2023.12.17. 20:40
Címkék
A Csepel TC színeiben versenyző pisztolyos Fábián Sára a felnőttek, a puskás Török Ferenc a juniorok között lett az év legjobb sportlövője.

Kiváló munka folyik a Csepel TC sportlövőszakosztályában, melynek eredményeként az egyesület két versenyzője is rangos, szövetségi elismerésben részesült az esztendő végén.

A 21 éves Fábián Sára felnőtt pisztolyosok, a 20 éves Török Ferenc pedig a juniorkorú puskások között kapta meg az év sportlövőjének járó díjat.

A KSI-ben nevelkedett, idén utolsó junioréves Fábián 2023-ban a csengtui Egyetemi Világjátékokon sportpisztollyal és légpisztollyal is ezüstérmes lett, a bakui felnőtt-világbajnokság légpisztolyos küzdelmeiben az előkelő negyedik helyen zárt, egyúttal

olimpiai kvótát szerzett.

Továbbá Major Veronikával és Jákó Miriammal csapatban vb-ezüstöt nyert. Török a tallinni junior Európa-bajnokságon 10 méteren

egyéni ezüstéremig jutott,

míg Tóth Annával vegyes csapatban aranynak örülhetett, majd a csangvoni junior-világbajnokságon az 50 méteres fekvő versenyszámban érdemelt ki első helyet csapatban Dénes Andrással és Wittmann Péterrel. Ugyanitt egyéniben ötödik lett.

Török Ferenc az év junior puskás sportlövője a férfiak között Forrás: MSSZ

A sokra hivatott fiatalokat Deme Zoltán edzi a csepeli műhelyben.

“Öt-hat évbe telik, mire egy versenyző nemzetközi szintre jut, és a sikereket ők érik el, én csak a saját részemet igyekszem hozzátenni a munkájukhoz. Most pont így jött ki, hogy egy junior puskás fiú és egy felnőtt pisztolyos női versenyzőm munkája is nagyjából egy időben érett be.

Büszkeséggel tölt el, hogy sikerült elérniük a kitűzött céljaikat, és ebben segíteni tudtam nekik

 mondta a szakember a díjátadót követően a hazai szövetség magazinműsorának.

A fiatalok honlapunknak elmondták, következő nagy céljuk, hogy jövő év elején a győri felnőtt Európa-bajnokságon is emlékezetesen szerepeljenek.

„Jövőre már a felnőttkorosztályhoz tartozom, és februárban természetesen szeretnék ott lenni a győri Európa-bajnokságon. Az olimpiai kvóta magabiztosságot és hitet is ad, így az Eb-n könnyebbség lehet, hogy tudom, már nem egyszer voltam képes kiemelkedő teljesítményre” – bizakodott Fábián, míg Török úgy fogalmazott, hogy: „Az eredményeim lendületet és önbizalmat adnak a folytatáshoz. Szeretnék elindulni az Eb-n, amely nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen nagyon erős a hazai férfimezőny, ezért a válogatókon kiemelkedően kell lőni. Ha ez mégsem jön össze, akkor a juniorok között igyekszem kihozni magamból a legtöbbet és újabb érmeket szerezni.”

(Kiemelt képünkön: Fábián Sára Forrás: MSSZ)

Legfrissebb hírek

Vajon ma is lesznek 11-esek? Újabb három mérkőzéssel folytatódik a vb

Foci vb 2026
5 perce

Egy kapus és három gólszerző – a hétfői meccsek legjobbjai

Foci vb 2026
13 perce

Mintha magamat látnám – Ronaldo így méltatta Kylian Mbappét

Foci vb 2026
15 perce

Tizenkét verseny, két magyar pilóta – az International GT Open a Hungaroringre érkezik!

Egyéb autó-motor
20 perce

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
23 perce

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
43 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
58 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik